Fius játék

Lacának az Angyal, többek között, hozott egy kicsi játékbabakocsit, mert látta az Angyal a játszótéren, hogy nagyon szereti. Tényleg szereti, itthon is elég sokat foglalkozik vele, de olyan fius módon. Egyik jó játék, hogy felállítgatja a kicsi fa jelzőtábláit, aztán nekimegy a babakocsival, mire mind feldőlnek, és ő ennek fölöttébb tud örvendeni, kezdi előlről. Megint felrakja, megint nekimegy a babakocsival, ledönti, örül, stb.

Ma azt találta ki, hogy a baba "má", vagyis mászik. Előkészítette a nagyszobai széket és addig ügyeskedett míg a babakocsi megállt rajta. Aztán, hogy addigra Zsuzsi baba már fejjel lefelé lógott ki a babakocsiból, az már teljesen mellékes :)

Hajvágás

Ekkora volt:

Ekkora lett:

Szánkózás

Ajnának a 3 éves születésnapját szánkózással ünnepeltük meg. Sajnos Temesváron nem olyan egyszerű a szánkózás, hogy csak kimegyek a blokk mögé és már ülök is fel a szánkóra, el kellett utazzunk Temesvártól 34 km-re, ahhoz hogy egy tisztességes dombot találjunk, de így is nagyon jólesett.

Íme az ünnepelt:

Indulhatunk:

Nagy ez a domb:

Laca első lesiklása előtt:

Ideje megpihenni:

Nagy szerencsénk volt, hogy vasárnap elmentünk szánkózni, mert aznap nagyon szép idő volt, de már hétfőn olvadni kezdett a hó, lehet hogy az idén nem lesz több alkalmunk szánkózni.

Hordozókendő és mosható pelenkák

Megtisztelő meghívásban volt részem, Ioana Vartosu, aki itt Temesvaron a Scoala Mamei Juniort vezeti megkért, hogy tartsak előadást a hordozókendőről, mutassak be néhány kötési módot. Így aztán tegnap este a Mallban jártam, ahol sok-sok kismama volt, és a hordozókendőn kívül a mosható pelenkák is szóba kerültek. Erre nem voltam felkészülve, úgyhogy nem volt nálam egy sem, hogy bemutathassam, de a lányok sokat kérdeztek és én készségesen válaszolgattam a kérdéseikre. Volt köztük olyan akin látszott, hogy már utánanézett az interneten a mosható pelenkáknak, érdekelte őket amit mondtam.

Végül szóba jött a hordozókendő, mivel terhes kismamák voltak jelen, ezért főleg olyan kötési módokat mutattam, amit szülés után lehet használni. Kettőt olyant, ahol a baba bölcsőfekvésben van, egyet ahol elől függőlegesen, és a legvégén kérte az egyik csaj, hogy mutassam meg milyen is az a csípőhordozás, így azt is megmutattam.

Örülök, hogy ezek a témák iránt ma már érdeklődnek a kismamák, ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy mosható pelenkát fognak használni és hordozni is fognak, de legalább nem zárkóznak el a téma elől.

Mit tesz egy rosz döntés

Ma már gyönyörű, havas tájat látok, ha kinézek az ablakon, de az elmúlt héten még eléggé esős idő volt itt Temesváron.

Szerda délelőtt a szokásos kimenésünk idején kinéztem az ablakon és láttam hogy pont nem esik, gondoltam kicsit kimegyünk. Igen ám, de nem vettem észre, hogy mire mi felöltöztünk, elkészültünk és leértünk a földszintre addig el kezdett esni az eső. Gondoltam magamban, hogy nem gond, Laca babakocsiban ül, ráteszem a babakocsira az esővédő nylont és úgy elsétálunk ketten a Mária térre megvenni a Nők Lapját, addig is levegőzünk legalább. El is indultunk, de az eső ahelyett, hogy csendesedett volna, inkább egyre jobban rázendített, zuhogó esőben tettem meg az oda, meg vissza vezető utat is. Ez önmagában nem lett volna gond, csak azzal nem számoltam, hogy az esővédő nylon nem takarja el a Laca cipőjét. Erre mondjuk még Laca is rásegített, mert ki-ki egyenesítette a lábát és akkor még jobban verte az eső. Mire hazaértünk, arra már teljesen elázott a kicsi cipője. Aztán csütörtök folyamán Laca köhécselni kezdett, ezért aztán csütörtökön este lementünk ketten a patikába fenyőszirupot venni (Zalán Németországban volt), és akkor is a lehető legrosszabb időt fogtuk ki. Pedig a patika nagyon közel van, csak ki kell menni a blokkból és átmenni kétszer az átjárón. Szóval ez a séta sem tehetett jót, annak ellenére, hogy nagyon fel voltunk öltözve.

Így aztán most lábalunk ki a hűlésből, de eléggé furdal a lelkiismeret, hogy ha szerdán inkább úgy döntöttem volna, hogy visszafordulunk, akkor valószínű, hogy a hűlést is megúsztuk volna. Mit tesz egy rosz döntés...

Laca szókincse

Laca szókincse napról napra bővül, bár egyelőre még inkább csak szótagokból áll.

A legfontosabb szó egyelőre az, hogy Za. Laca apukát nevezi így, de naponta milliószor emlegeti mikor nincs itthon, sőt most már mesél is róla a maga módján. Egyik fontos sztori, hogy amikor egyszer sétálni voltunk, Zalánnak a fejére csepegett az ereszből a víz, mivel séta előtt nem sokkal esett az eső, ezen pedig mindannyian jót nevettünk. Ezt Laca úgy meséli el, hogy először mondja, hogy Za és közben mutatja a fejét. Utána mondja, hogy zzzz, márminthogy víz csorgott az apuka fejére, legvégül bemutatja, hogy ő ezen hogy kacagott. A másik fontos sztori, hogy Za ba to, ez azt jelenti, hogy Zalán beletette a tojást a teflonba. Közben persze mutatja is amit mesél, ettől lesz érthető a sztori. Azt is sokat emlegeti, hogy Za, brrrrr, ez azt jelenti, hogy apuka elment valahova az autóval.

A másik fontos szó, az a zzzzz, ami vizet jelent, mint azt már fentebb említettem. Laca olyan mint egy kis ruca, egész nap vízzel játszana, feláll a konyhapult mellett a székre, és mutatja nekem, hogy melyik edénybe töltsek neki vizet, azt azután egyik edényből tölti át a másikba a végtelenségig, vagy addig ameddig a víz elfogy. (értsd: a konyhapulton landol)

Ezen kívül sok szó van még:

te, közben magára mutat - saját magát nevezi így

dööőőőő, ehhez mindig egy kézmozdulat is társul - ez nagyot, sokat, hosszút jelent

iiiiííííí, ehhez behúzott nyak és egy grimmasz társul - ez azt jelenti kicsi

em, közben rázza a kezét - ez nemet, határozott nemet jelent

szisz - cici

má - ez több mindent jelent, azt is hogy mászik, azt is, hogy a másik, azt is hogy máj, attól függ hogy pont mit csinálunk

baba - ezt olyankor mondja, mikor kérdem hogy ki van a tükörben, vagy olyankor mikor kérdem, hogy ki van a hasamban, vagy ha gyereket/gyerekeket lát egy fényképen, még akkor is ha magát látja

to - tojást jelent

óóó - ez az olaj

szt - ez a liszt

ba - ezt arra mondja Laca, hogy valami benne van valamiben, vagy hogy bele fog tenni valamit, vagy hogy tegyünk bele valamit, stb.

bá - bácsi

ma - nagymama

brrrr - autó, ha kicsit másképp hangzik, akkor hideget jelent

ham-ham - ez az evéssel függ össze

pááá - ezt akkor mondja mikor elbújik valahova

tá-tá - ezt integetés közben szokta mondani

ezeken kívül mutatja, hogy hogy csinálnak az állatok, elég sokat tud már.

És érdekes módon annak ellenére, hogy már eléggé bő kezd lenni a szókincs, nekem még sehogy sem mondja, nekem nincs nevem. Ha tőlem szeretne valamit Laca, akkor egyszerűen rámmutat, vagy még egy döm-mel is megtoldja.

Játszóházban

... a kis művész úrral.

Adventi naptár

Elkészítettem életem első adventi naptárját, a receptet és az ötletet innen vettem. Csak 8.-ától kezdődik, mert akkorra lett kész :D

Utolsó hét Németországban

Ez a hetünk elég mozgalmas volt, hétfőn d.e. bementünk Lacával Villingenbe és ott töltöttük el a délelőttöt. Amikor Villingenbe megyek, akkor mindig egy parkolóházban hagyom a kocsit, de hihetetlen, hogy milyen szűkekre szabják azokat a parkolóhelyeket. Most már igazán értem a kicsi városi autó elnevezést, a miént egyáltalán nem fér be ebbe a kategóriába.

Kedden d.e. ismét elmentünk Kappelbe az állatkerbe, erről már többször szó esett. Kedden d.u. vollézni voltunk Neuhasenben, utána pedig grilleztünk. Laca most már teljesen tisztában van a grillezéssel, és mikor meglátja a rácsot már mutogat, hogy tegyük fel rá a húst, amit aztán megeszünk, itt teszi be a kezét a szájába.

Szerdán Königsfelden voltunk a strandon, a Zalán kolegái közül egy páran mikor meghallották Zalántól, hogy mi oda készülünk eldöntötték, hogy ők is jönnek. Utólag kiderült, hogy ők tudták, hogy ott is van vollépálya és főleg azért jöttek, nem azért, hogy velünk fűrdőzzenek. Lacának is nagyon tetszett a strandon, a gyerekmedence nagyon vagányul meg van csinálva. 3 kicsi medencéből áll, minden medence más más szinten van. A legalacsonyabban és a legmagasabban levő között lépcsőn lehet közlekedni, a többiek között kicsi, rövid, kisgyerekeknek való csúzda van. Aztán helyenként a medence szélén csorog vagy 5 helyen a viz, akkor másik helyen úgy néz ki mint egy kis szökőkút, szóval nagyon hangulatos. Sok gyerek volt és szemmel láthatóan kisebbtől nagyobbig mindenik élvezte.

Csütörtökre a Zalán kolegái szerveztek egy hivatalosabb bulit, kimentünk valahova az erdő szélére, ott volt egy faházikó, előtte grillrács. Egy kosárban sok-sok labda meg egyéb játékok, volt ott ping-pong asztal, szóval egy ilyen kikapcsolódóhelynek lehet nevezni. Sajnos csütörtökre eljött a rosz idő is, de azért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. Ez ilyen ha jösztök lesztek, ha hoztok esztek alapon volt szervezve Ott Zalánnak sok-sok kolegájával összeismerkedtem, csak persze túl sokan voltak és valószínű más helyszinen már nem ismerném meg őket. Laca ott is nagyon jól érezte magát. Mielőtt az eső eleredt volna sokat jött-ment, játszott a labdákkal, sorban kipróbálta őket :)

Aztán pénteken, szombaton nem mentünk sehova, mert sokat esett az eső, ilyenkor nehezebben telik el a nap, Lacán is látszik, hogy kívánkozna kimenni.

Aztán a hétvégére Zalán ismét kapott egy motrot kölcsön. Ez úgy történt, hogy az egyik kolegájával beszélgetett, Gerddel, a múlt hét egyik napján és addig-addig folyt a szó, míg kiderült, hogy a hétvégén Gerd megy el Forma 1et nézni, mert most vasárnap itt volt a futam Németországban és felajánlotta Zalánnak, hogy mivel neki amúgy sincs szüksége a motrára, hozza el Zalán és motorozzon egyet a hétvégén. Egy Yamaha XT600-asról van szó. Akkor ha már motor volt, akkor ugye menni is kellett valahova :) Zalánnak pár kolegája csatlakozott, hogy eljön velünk a RavennaSchluchtba, a Ravenna, szerintem inkább patak, szorosba. Így aztán vasárnap reggel 9kor gyülekezni kezdtek az emberek itt nálunk Obereschachban, először megjött Andreas (akivel Konstanzban és Schaffhausenben voltunk) a motrával, aztán megérkezett Horst (akit én inkább Herr Naethernek kellene emlegessek, mert ő egy 60 év fölötti úriember) a feleségével Brigittevel a VW dubájukkal, aztán megjött Klaus, szintén motorral, végül megérkezett Michel és Annette, autóval. Én bekéreztem a Michelék autójába, (sporlós gondolatmenetem az volt, hgoy minek menjünk 3 autóval, ha 2ben is elférünk :) ) így aztán 3 motorral és 2 autóval, összesen 9-en elindultunk kirándulni.

Nagyszerüen telt a nap, maga a szoros egy olyan másfél órás sétaút volt, utána megálltunk, megettük az otthonról pakolt szendvicsinket. Megkóstóltuk a híres feketeerdőtortát, aztán visszasétáltunk a kocsihoz. Onnan a TitiSee-hez mentünk, de ott csak keveset maradtunk, mert nagyon zsúfolt volt a hely, rengeteg turista volt, így aztán végül a visszafeleúton, Villingen előtt kb. 8 kmvel álltunk meg valahol és ott ittunk, hát ki egy kávét, ki teát, volt aki még sütizett is.

Ez volt az utolsó kirándulásunk Németországban, utána már csak a hazaút következett, egy hihetetlenül megpakolt kocsival...

---és papírszámtáblákkal.

Függöny vagy füst?

Egyik volézás után ismét grillezés volt, mi is ott voltunk, Laca is tudja most már hogy olyankor mi történik, és izgatottan várja, hogy végre együnk. Jens begyujtotta a tüzet, ő a tűzfelelős, Laca pedig jött-ment, ott a nagy zöld területen ahogy szokott. Én a rácshoz elég közel ültem egy padon. Egyszercsak Laca visszafordul, vissza akar jönni mellém, hát a füstöt pont úgy fújja a szél, hogy pont közöttünk van. Kicsi ideig zavartan álldogált, aztán olyan mozdulatot tett mint mikor megy ki a teraszra és elhúzza a függönyt. Utána zavartan nézte, hogy a füst miért nem húzodott félre. Nagyon aranyos volt :)

Németország, júl. 17-23

A szombati napunk, mivel Zalán munkában volt, pont olyanra sikerült, mint akármelyik hétköznap. El szerettünk volna menni Königsfeldre fürödni, de sajnos elromlott az idő, ami a szerencse, hogy csak egy napra romlott el, tegnap már megint szépidő volt, de nem az az óriási hőség, hanem csak olyan kellemes nyári meleg. Szombaton Zalán későn is ment munkába, elvégre szombat volt, nem siethet az ember szombaton is, így csak 5re tudott hazajönni, tehát szombaton már nem mentünk sehova.

Vasárnap, 9 órakor elindultunk Strasbourgba. Hát ott nagyon jól telt, annyit jártunk, hogy lehet hogy a Wutach Schluchtban sem többet, de sok szép dolgot láttunk. Először a központot néztük meg, ott van egy óriási katedrális, 163m a tornya, az embernek elfárad a nyaka, ha a tetejét szeretné megnézni. Ott a főtéren leültünk egy teraszra és megittunk Zalánnal egy-egy kávét. Aztán felváltva bementünk és a templom belsejét is megcsodáltuk. Én jártam be először, és elfogott az az érzés, hogy milyen hatalmas ez a templom és milyen kicsi és jelentéktelen vagyok én hozza képest. Hihetetlen cicomás benne minden, lefényképeztem a szószéket, az is tiszta csipke, faragás, nagyon cicomás. Aztán Zalán is bement szétnézni és mivel azok a képek, amiket én készítettem nem sikerültek, kértem hogy ő is készítsen párat odabent. Onnan aztán elsétáltunk a történelmi városon keresztül az európai parlamenthez. Óriási épület, de nagyon szép. Ott egy fa árnyékában megettük az itthonról pakolt szendvicseket, utána pedig elsétáltunk egy másik városrészbe, szintén központ, aminek "petit France" volt a neve. Azt hiszem, hogy ez tetszett a legjobban, ennek volt egy sajátos hangulata. Onnan aztán már csak a kocsihoz sétáltunk vissza, de mivel írtó nagy a város, már szinte 7 óra volt. Eredetileg szerettünk volna Strasbourg után még délre elmenni Franciaországban, mert Zalánnak a kolegája mondta, hogy ott egy nagyon híres borvidék van, de sajnos erre már nem maradt idő. Persze jobb így, hogy legalább Strasbourgot kereszül-kasul sétáltuk.

Kihagytam egy fontos dolgot :) Mikor mentünk Franciaország felé, akkor mondtam Zalánnak, hogy én ma szeretnék egy franciának valamit franciául mondani. Amit tudok, hogy hogy hívnak, vagy őt hogy hívják, vagy ilyenek. Elég korlátolt a lehetőség :) Aztán csodák csodája, teljesült a kívánságom. Mikor leparkoltunk, akkor Laca még aludt, így Zalán elment fényképeket készíteni, én pedig ottmaradtam a kocsinál. Hát egyszercsak jön egy bácsi, és pont tőlem kérdett valamit franciául. Azt hiszem olyansmit, hogy merre kell menjen (jót szemelt ki magának :) ). És akkor boldogan mondtam neki, hogy "Je ne pas parle france" (remélem jól írtam). Aztán ettől úgy feldobódtam :D hogy az egész Strasbourg-i látogatáson jó kedvem volt.

Németország, júl. 9-16

Ezen a pénteken ismét elmentünk Lacával Kappelbe, abba a kicsi állatkerbe, ahol már voltunk egyszer. A múltkor délután voltunk és inkább csak felfedeztük a helyet, most d.e. mentünk, mi voltunk az első vendégek, még ott voltak a gondozók, pucolták a ketreceket, ólakat. Ott nagy autómatákban lehet venni állatetetőt, az annyi, hogy egy dobozban magok vannak, búzamagok, meg összetört kukoricamagok, meg lehet hogy még egyebek is. Sajnos egy gép elnyelte egy 1 eurósomat és nem adott cserébe semmit, de aztán egy másikba tettem 50 centet és azért már kaptam egy doboz magot. Odamentünk vele a kacsákhoz és keztük szórni neki a magokat (Laca is :) ), hát a rucák ahogy látták hogy szórjuk a magot egyre többen körénk gyülekeztek. Ezt Laca nagyon élvezte. Miután kiürült a doboz, mi mentünk elől, a rucák meg jöttek utánunk. Lacának ez is nagyon nagy attrakció volt, hogy jöttek utánunk a rucák. Látva hogy mennyire élvezi, vettem még egy 50 centes etetőt és azt is odadobtuk nekik. Aztán ennek hatására még hosszasan követtek minket a rucák. Ahogy telt az idő aztán persze mások is érkeztek és akkor a rucák kinézték, hogy kinél vannak magok.

Miután aztán jól megnéztük, megcsodáltuk az állatokat, még 2 nyuszit is láttunk egészen közelről, mert ki voltak jőve a ketrecből, ja, a páva is kint sétált, szóval miután megcsodáltuk az állatokat, utána hátramentünk a játszótérre. Ott egy olyan játszótér van, hogy amelett, hogy van hinta, meg körhinta, meg csúzda, meg mászóka, meg mindenféle, amellett a központi helyet egy nagy-nagy homokozó foglalja el, aminek a közepében van egy vízpompa, amiből a víz belefolyik egy favájuba, onnan peddig egy másik lennebb álló vájuba, onnan pedig ki a homokba. Láttam a multkor, hogy ez nagyon népszerű a gyerekek körében, most lehúztam Lacának a cipőjét és bementünk mi is a homokozóba. Én sajnos nem vittem magammal játékot, mert elfelejtettem, mikor eszembe jutott már nem akartam visszatérni, de Laca feltalálta magát, talált egy nagy kék lapátot, aminek a nyele csak pár centivel volt rövidebb mint ő maga. Azt hiszem, hogy azt valaki ottfelejthette régebb, mert nem jelentkezett a gazdája. Na aztán azzal kisLaca úgy el volt foglalva, hogy én leültem a messzebblevő váju szélére, és csak figyeltem, hogy ő mit csinál. Ő pedig senkivel, semmivel nem törődve elmélyülten játszott. Nagyon élvezem így megfigyelni, hogy miket csinál, tisztára olyan mintha kísérletezne. Egy szó, mint száz, ott nagyon jól éreztük magunkat mind a ketten, el is határoztam, hogy míg még itt vagyunk, minden héten elmegyünk egyszer oda. Közel van, belépőt nem kell fizetni, Laca nagyon élvezi, szóval minden amellett szól, hogy mikor még jóidő van, akkor még menjünk. Ott még egy anyukával is szóba elegyedtem, egész jól elbeszélgettünk, németül :D

Szombaton elmentünk Stuttgartba. Erről olyan rengeteg mesélnivaló nincsen, sokat sétáltunk, óriási volt a hőség. Stuttgart központjában van egy óriási sétálóutca, aminek a kétoldalán csupa üzlet van, ott biztos el lehetne költeni egy csomó pénzt. Mi végül a C&A-ba mentünk be, ott én vettem magamnak egy kalapot, Zalán is vásárolt ezt-azt. Aztán mikor elérkeztünk egy szökőkúthoz, ott láttuk, hogy mindenki lógatja bele a lábát, úgy hűsül, mi is lekaptuk a cipőnket és megmostuk a lábunkat Stuttgart központjában a szökőkútban :) Végül a sok sétálás után leültünk egy fagyizó teraszán és én megettem 2 gombóc fagyit, Zalán pedig ivott egy jegeskávét. Lacának is vettünk egy 100%-os narancslevet, hogy ő se maradjon ki a sorból. Úgy bekapta mint a legyet :)

Vasárnap egy másfajta kirándulás elé néztünk, délelőtt elmentünk Villingenbe Michelhez és Annettehez, ők épp csak beugrottak az autóba és már mentünk is tovább. A Wutach Schluchtba mentünk, ez a Wutach egy folyónak a neve, a Schlucht pedig szorost, kanyont jelent, szóval arra készültünk, hogy végigsétálun a szoroson. Én vezettem, Michel irányított, kb. 45 perces autóut után leparkoltunk. Onnan busszal fenebbmentünk és miután kiszálltunk, bevetettük magunkat a fák közé. Az utunk elején állt egy tábla, hogy 12,5 kmt kell megtegyünk. Laca kendőben volt, Zalánnak az oldalára kötve, úgy mentünk végig a szoroson. Fél 1kor indultunk neki a gyalogútnak, fél 4 felé feleúton megpihentünk és megettük a felcsomagolt ételünket, 4kor aztán továbbmentünk és 6ra érkeztünk vissza abba a parkolóba ahol a kocsit hagytuk. Sokat gyalogoltunk, de nagyon-nagyon szép helyeken. Én Annettevel nagyon sokat beszélgettem (angolul :( ), az idő végig velünk tartott, nagyon nagy hőség volt vasárnap is, de oda a szorosba, a fák közé nem tudott behatolni. Az utunk vége felé elkezdett cseperegni az eső, de szerencsére azelőtt abbahagyta, mielőtt a fák közé be tudott volna férkőzni. A visszafele úton ismét én ültem a volánhoz, Michel azt mondta, hogy most egy másik úton megyünk, nem azon, amelyiken jöttünk. Alig indulunk el, fel kellett menjünk egy dombra és ... bármennyire nyomtam a gázt, mind kellett visszakapcsoljak, a kocsinak nem volt semmi ereje. Felértünk a dombtetőre, aztán kicsi egyenes szakasz után ismét jött egy emelkedő. Megint kapcsolok vissza szép lassan, hármas, kettes, nem bírta kettesben sem, vissza kellett tegyem egyesbe, végül pedig meg kellett álljak. Michel, Annette és Zalán kiszöktek, megnyomták a kocsit, aztán én Lacával kimentem a dombtetőre, ott bevártuk a többieket és átadtam Zalánnak a volánt, hogy lássa ő is hogy hogy működik a kocsi. Zalán ahogy átvette kicsit megrángatta a kéziféket, hogy nehogy az lett volna beragadva, aztán jöttünk hazáig, nem volt több gond, Zalán azt mondja, hogy ő semmi furcsát nem érzett.

Szerdán találkám volt Annettevel negyed 6kor a könyvtár előtt, hogy vigyük vissza a könyveket amiket már elolvastam és vegyünk ki újakat. Zalánnal háromnegyed 5kor találkoztunk a Continental előtt, így aztán ma külön programom volt, Zalán Lacával elmentek az autószervizbe, hogy nézessék meg a kocsit, én pedig Annettevel elmentem a könyvtárba. Kivettük a könyveket, utána vettünk pár perecet, aztán leültünk egyet fagyizni, szóval jól éreztük magunkat és végül 7kor, a megegyezett helyen találkoztam Zalánnal és Lacával. Nagyon jólesett egy kicsit kikapcsolódni, sajnos Anettevel úgy indítottuk a dolgot, hogy angolul beszéltünk mikor először találkoztunk és most már nem sikerül átváltani németre. Ő örvend, hogy gyakorolhatja az angolt, én pedig angolul kicsit jobban tudok és könnyebben megy így a kommunikálás, ezért már nem akarok a némettudásommal egyet lépni hátra. Próbáltunk németre váltani, de nem ment. Nekem már minden angolul jut eszembe mikor Annettet látom :))

Zalántól megtudtam, hogy megnézték a kocsit, és nem találtak vele semmi problémát. Most arra tippelünk, hogy esetleg a kézifék be volt szorulva. Nem tudom.... remélem, hogy tényleg nincs semmi baja.

Szerdán, juli 14én, szerettünk volna elmenni Strasbourgba, mert a franciáknak nemzeti ünnepük van, és megnéztük volna hogy hogy ünnepelnek, de mivel a kocsi bizonytalan volt, nem akartunk kockáztatni. Így aztán ejsze Strasbourgba majd elmegyünk a hétvégén.

Németország, júl. 3-4

Erről a hétvégéről nincs olyan sok mesélnivaló. Szombaton elmentünk Bad-Dürrheim nevű fürdőhelyre. Ott csomó medence van, de csak egyetlenegy nem sós vizű, mindenikben különböző módokon csorog vagy zubog innen onnan a víz, tehát lehet a vízzel maszíroztatni, de úszásról szó sem lehet. Pedig mi Zalánnal mind a ketten igazából azt szerettünk volna. Dél körül érkeztünk meg, akkor pont Lacát el kellett altassam. Lefektettem a földre, egy félreeső helyen, és ott addig szoptattam, amíg elaludt. Aztán Zalán csinált Laca fölé törülközőből egy sátrat, annak ellenére, hogy árnyékban voltunk, és ott egész jót aludt Laca. Utána egyet ebédeltünk, és a d.u. aztán teljesen a Lacáé volt, bementünk vele a gyerekmedencébe (fedett volt, nem kellett izgulni, hogy leégeti a nap) és ott ő nagyon jól érezte magát. Vittem neki néhány játékot, azokkal merte a vizet, jól elszórakozott. Aztán a végén már annyit maradtunk, hogy Zalánnal megbeszéltük, hogy úgy kipihentük magunkat, hogy már unatkozunk :D

Vasárnap csak annyi programunk volt, hogy 3ra hivatalosak voltunk megint Neuhausenbe vollézni. Ez egy gyakori program amikor szép az idő. Mielőtt indultunk volna, láttuk, hogy elég csúnya felhők gyülekeznek, ezért Zalán magához vette a gitárt is. Alig indultunk el, már csepergett (autóval mentünk), és mikor átértünk Neuhausenbe, ott olyan zuhé volt, mintha dézsából öntötték volna. A 3 vollézó be volt húzódva az eresz alá, mi is behúzódtunk, Zalán elővette a gitárját, és egész kellemesen telt az idő, kb. fél 5ig ottmaradtunk. Közben az eső, el-elcsendesedett, meg újrtakezdte, de mi csak énekeltünk rendületlenül.

Grillezés a németekkel

Egyik este vollézás után grillparty volt szervezve a vollépálya mellett. Mi Zalánnal, rendes székely vagy magyar szokás szerint, nem tudom melyik a találóbb, vettünk egy 1kgos csomag valamilyen grillezni való kolbászt, azonkívül még egy csomaggal, ami csípős kolbász volt, és amiben 6 szál volt, és egy harmadik csomagot, amiben 4 szál kolbász volt. Mikor indultunk volna, Zalán mindezt bepakolta a táskájába és aggódva megkérdezte, hogy vajon elég lesz? Mondtam neki, hogy ne izguljon, biztosan elég lesz, én valszeg megeszek 3 szálat, Laca megeszik max. egyet, Ő ha megeszik hetet, 9 szál kolbásznak még úgysincs gazdája. És persze tettünk mustárt is, meg egy szeletelt kenyeret. Mikor aztán a vollézás lejárt, akkor mindenki előrukkolt a maga portékájával. Igencsak meglepődtem. Andreas, akivel azelőtt motorozni voltunk pl. hozott 1, ismétlem egy szál kolbászt és 2, ismétlem, két szelet kenyeret. Megsütötte a kolbászt, levette a grillről, megette a kenyerével és kész. Mások is ilyenformán, hoztak mondjuk 3 szál kolbászt meg pár zsemlét, de senki sem esett olyan túlzásba mint mi :) Ezen utólag jót szórakoztam, itt nem pazarolnak ezek a németek, hogy viszünk, hogy legyen. Nem, mindenki visz annyit, amennyit gondolja hogy meg fog enni. Ezenkívül nekem nagyon fura a grillezés mici nélkül, valahogy olyan érzésem van, hogy hiányzik valami...

Németország, jun. 21-27

Laca napról-napra aranyosabb, egy ideje még én is meg vagyok lepődve, hogy milyen nagy gyermek lett belőle. Úgy tűnik, hogy most már teljesen mindent ért, nagyon jól lehet vele kommunikálni, és olyan kis szófogadó még egyelőre, mindent megcsinlál amit mondok neki. Zalánnak minden este nagyon megörvend, és rendesen provokálja, ha vénetlenül szóba mer velem állni, hogy csakis vele játszodjon. Nagyon aranyos. Most már megállapítottuk Zalánnal, hogy szaladni is tud, nem csak járni, néha úgy meg-meg lódul, hogy azt hiszem el fog esni, de nem, utána lelassít és megy tovább J

No és az utóbbi napokban az történt érdekes dolog, hogy pénteken elmentünk Lacával egy nagyobb, picit távolabb levő játszótérre. Ott eddig csak egyszer voltunk, gondoltam még Lacának is legyen változatosabb. Mikor már Laca be volt ülve a babakocsiba, hogy jöjjünk haza (mostanában semmi kendőzés L )felhívottt Zalán telefonon. Ahogy beszélgetünk, hát egy kb. velem egyidős csajszi belopakodik a játszótérre, és kérdi magyarul, hogy tényleg magyarul beszélek. No aztán mikor Zalánnal befejeztük a beszélgetést, akkor szóba elegyedtem vele, kiderült, hogy erdélyi magyar, és itt lakik Obereschachban 2001 óta, ide van férjhezjőve és van egy kislánya. Nagyon közel lakik a játszótérhez, megmutatta, hogy melyik házban és hívott, hogy ezen a héten egy nap látogassuk meg. Aztán beszámolok még róla hogy milyen volt a látogatás, mert szándékomban áll elmenni hozza. Nagyon élvezem, hogy pont itt lakik Obereschachban, mert mi volt a valószínűsége, hogy pont ebben a kicsi faluban legyen egy erdélyi magyar?

Aztán hétvégén kirándultunk. A szombati az úgy volt, hogy reggel 8-kor idejött Andreas, a Zalán kolegája a motrával (BMW 1150GS) felvette Zalánt hátul és elmentek Andreas egy haverjához, aki szombatra kölcsönadta a motrát Andreasnak (BMW 1200GS). Mire visszajöttek én asztalt terítettem, és miután megreggeliztünk elindultunk Konstanz nevü városba, én Lacával az Opellel, Zalán az Andreas BMWjével, Andreas pedig a haverja motrával. Nem egy úton mentünk, én úgy állítottam a GPS, hogy az autópályán vigyen, a fiuk pedig motorral valami szebb utakon akartak jönni. Az Andreas GPSén is, meg a milyénken is beállítottuk célpontank a Konstanz-i vonatállomást, hogy nehogy ott ne kapjuk meg egymást és már indultunk is. Jó utunk volt Lacával, Laca aludt, én egyik helyen ahogy mentem bal kéz felől még egy üllüt is láttam lecsapni a mezőn, de aztán elhibázhatta a zsákmányt, mert nem volt semmi a karmai között amikor felszállt. Aztán mikor Konstanzba érkeztem, ott a cél előtt 11 méterrel jobbra volt egy nyíl, hogy ott van egy fedett parkoló, oda gyorsan betértem és behajtottam a parkolóba. Ott annyit szerencsétlenkedtem, hogy az valami fantasztikus. Először is a parkolóhleyek annyira szűkek, vagy a mi kocsink hosszú, vagy én vagyok ügyetlen, szóval, először kaptam egy üres parkolóhelyet, nekifordultam, de nem sikerült beállni, és mivel volt egy autó a hátam mögött, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek. Ezt meg is bántam, mert két szinttel lennebb kellett menjek míg megint láttam egy helyet. Na, gondoltam, ide most már muszáj beállni, mese nincs. Jobb felől egy oszlop, bal felől egy autó, na de addig szerencsétlenkedtem, amíg, igaz enyhén ferdén, de beálltam. Akkor jött a további szerencsétlenkedés. Lacát betettem a babakocsiba, mindent összeszedtem amire esetleg szükség lehet és elindultam. Megtaláltam a liftet, oda beültünk Lacával és akkor újabb probléma: melyik gombot nyomjam meg? U1? U2? U3? 1? 2? 3? EG? Szóval kisütöttem, hogy én megnyomom az 1-es gombot. Fel is mentünk, kiszállunk, hát egy fél emelettem lennebb vagyunk mint a kijárat. No, gondolom, akkor újabb próbálkozás, megnyomom a 2-est. Hát akkor meg egy fél emelettel fennebb szálltam ki mint a kijárat. Akkor már nem akartam többet liftezni, megfogtam Lacát babakocsistól szöröstől-bőröstől és levittem a lépcsőn. Később Andreastól megtudtam, hogy az EG feliratú gombot kellett volna megnyomjam, mert az az Erde és a Grund szavak rövidítése, tehát az vitt volna a föld szintjére. Ameddig végre kikecmeregtem a parkolóházból, elindultam az állomás felé, már hívott is Zalán, hogy ők is megérkeztek.

Nagyot sétáltunk a Bodensee partján, igazi nagyot, megnéztük a hattyúkat, kacsákat, hajókat, mindent ami látnivaló volt. Belemostuk a lábunkat is a tóba, még Lacának is lehúzta Zalán a szandálkáját. Később egy padra is leültünk és néztük, hogy a hattyúk hogy úszkálnak a parton, várva, hogy valaki dob nekik valami ennivalót. Végül annyira megéheztünk, hogy eldöntöttük, hogy a McDonaldsban fogunk enni (ott volt az állomással szemben), hogy ne kelljen még várni valahol amíg az étekt kihozzák. Lacának persze pakoltam itthonról kaját.

Miután ettünk eltávolodtunk a tótól és besétáltunk a központba. Ott is szétnéztünk, végül ettünk egy fagyit és visszaindultunk a kocsihoz.

Konstanzból továbbmentünk Schaffhausenbe, ez már Svájc, ahol a Rajnán van egy gyönyörű vízesés. Ide már úgy mentünk, hogy követtem kocsival a 2 motrot. Itt is nagyot sétáltunk, nyugis tempóban, sokszor megálltunk, fényképeztünk, nézelődtünk. Mikor már körbejártuk a vízesést nagyon elfáradtunk, vissza szerettünk volna hajókázni a túlpartra, de kiderült, hogy aznap már nem megy többször a hajó, vissza kellett sétáljunk ugyanazon az úton amit már egyszer megtettünk, hogy a hídon át tudjunk menni. Elég későn indultunk vissza Schaffhausenből, nem tudom már hogy hány óra volt, de kb. este 9 körül, és sajnos így Laca nagyon elfáradt és megint sírt az autóban. Zalán (ő ment elől a motorral hazafele jövet) kissé bekeményített az autópályán, 140el száguldottunk hazafelé, én tartottam az iramot, hogy ne maradjak le, de meg kell mondjam, egy síró gyerekkel hátul, 140-el száguldani az autópályán nem egy leányálom.

Vasárnap Baselbe mentünk, ez is Svájcban van. Későn indultunk, az előző napi későn érkezés miatt. A határon azt hittem bár meg fogják kérdezni, hogy hova megyünk, mikor meglátják a romániai számtáblás autót, de nem, senki nem foglalkozott velünk, egyszer sem állítottak meg. Ennek külön nagyon örvendtem. Baselbe úgy mentünk, hogy felvettük a fürdőruhánkat, hogy majd megfürdünk a Rajnában. Aztán abból nem lett semmi, mert a víz hihetetlenül hideg volt. Ennek ellenére egy páran úszkáltak a folyóban, nem tudom, biztosan ők edzésben vannak, hogy be tudtak menni abba a hideg vízbe. Baselben nagyon érdekes, hogy a Rajnában akik úsznak, húznak maguk után egy nagy színes szatyrot a vízen. Zalántól megtudtam, hogy azok olyan zacskók amik nem eresztik át a vizet, abba az ember mindent belerak, és akkor nem kell ott kiszálljon a vízből, ahol belement, hanem egyszerüen valahol bemegy, lecsorog a Rajnán ameddig akar, ott kiszáll, a szatyorból előszedi a ruhát törölközőt, cipőt, mindent, felöltözik és mintha mi sem történt volna, megy tovább. Na de, kicsit előreszaladtam. Baselben is bementünk a központban egy parkolóházba és mikor jöttünk kifele, akkor már tudtuk, hogy az EG feliratú gombot kell megnyomni. Itt először a Rajna partján sétáltunk, megmostuk a lábunkat a hideg vízben. 2 utcai zenész csoportot is láttunk és hallottunk, amitől nagyon jókedvünk kerekedett. Addig is jókedvünk volt, de valahogy a zenétől még jobb hangulatunk lett. Később a központban sétáltunk egy nagyot, megnéztük a katedrálist (csak kívülről). Ahogy mentünk felfele egy meredek utcán, egyszercsak egy jelentéktelen kis házon aminek volt egy ajtaja, egy ablaka jobbról, kettő meg balról, látjuk, hogy azt írja, „matematikai intézet”. Mondom Zalánnak, hogy hogy létezik, hogy egy ilyen kicsi házban legyen a matematikai intézet. Később rájöttünk, hogy csak látszólag volt kicsi a ház, mert mi csak egyik felét láttuk, de a másik fele a Rajna partjára nézett, és volt legalább 4 emeletes a ház, annyira meredek ott a part. Baselben rengeteg fiatal volt az utcán, szinte csak fiatalok voltak, és megleptésemre, a csajok közül mindenki úgy volt öltözve, hogy én is szivesen viseltem volna akármelyiknek a ruháit. Semmi kirívó, semmi extravagáns, egyszerü ruhácskák, rövidnadrágok, trikók, nagyon tetszett mindenik. Ezenkívük Konstanzban is és Baselben is rengetegen járnak biciklivel, hihetetlen számú bicikli van lekötve mindenhol a járdán. Még egy terhes nőt is láttam biciklizni, pedig már egészen jól kivehető pocakja volt.

Hazafele nagyon szép helyen jöttünk, amerre a GPS akart hozni, arra egy adott pillanatban le volt zárva az út, terelőúton kellett menjünk. És így átjöttünk a „naturpark Schwarzwald”-on. Nagyon szép hely, csupa fenyőerdők körös körül, az út egy elég keskeny és mély völgyben kanyargott. Nagyon szép volt.

Szép hétvégénk volt, a következőre egy kicsit nyugisabbat terveztünk, el szeretnénk menni egyet fürödni.

Németország, jun. 19-20

Sokat esett az eső, szombaton d.e. is zuhogott. Beugrott hozzánk Michel, erre járt valamiket vásárolt, így aztán nem ment el úgy az ablakunk előtt, hogy ne jött volna be. Laca pont aludt, így aztán jót beszéltünk itt a konyhában hárman. Elég ráérős volt, azt hiszem több mint egy órát nálunk volt.

D.u. végre szép idő lett, így felkerekedtünk és elmentünk innen a második faluba, Niedereschach a neve. Zalán egy motoros kolegájától tudta, hogy ott a hétvégén Touratech kiállítás van. Mint kiderült itt van Niedereschachban a Touratech gyár, amellett volt egy, én inkább motoros találkozónak mondanám. Kb. ugyanaz mint otthon szokott lennei ilyen helyeken. Elől standok, motoros cuccokat lehetett volna venni, ami különbözött az az volt, hogy itt volt egy csomó motor, amit ki lehetett próbálni. Az emberek csak feliratkoztak, (persze be voltak jól öltözve motoros ruhába, cipőbe, sisakba) és mehettek az általuk választott motorral egyet az úton. Tovább sörsátrak is voltak, enni is lehetett volna. Leghátul pedig volt egy motoros cross pálya és ott verseny volt, megnéztünk mi is 4 motorost, ahogy kaptattak fel a dombra és ereszkedtek le, hát szerintem nagyon félelmetes volt. Eddig élőben még nem láttam ilyent. Mikor végül megálltak és levették a sisakjaikat, akkor lepődtem meg, én ilyen kis 19-20 éves srácokra számítottam volna, ezek pedig olyan 40 év fölötti pasasok voltak. Amit még megfigyeltem, hogy nálunk otthon a motoros találkozókon általában mindenki egyformán néz ki, fekete bőrcucc, nagyrészt férfiak (gyerek még vénetlenül sincsen). Itt nagyon változó volt az életkor, Lacánál kisebb gyerektől, 60 év fölötti nőkig, férfiakig minden korosztály képviselve volt, és kb. annyi volt a nő is mint a férfi. Sok mindent megbámultunk, aztan estefele hazajöttünk.

Vasárnap reggel lejött hozzánk Maria (Zalán romániai koleganője, itt lakik az épületben a harmadik emeleten), hogy nem-e lenne kedvünk elmenni Triberg nevű helyiségbe, jönnének ők is, barátostól. Hát már miért ne lett volna kedvünk, Triberg innen csak kb. 25 km-re van és ott van állítólag Németország legmagasabb vízesése. El is mentünk oda, de ott majd megfagytunk, nagyon hideg volt. Ez a Triberg már egész magasan lehet, a vízesések nagyon szép helyen vannak, fenyőerdő veszi körül, a talaj meg sok helyen sziklás, de a látogatók aszfaltozott ösvényen és fapallókon sétálnak. Azt mondják, hogy a vízesés 163 m magas, szerintem ez kicsit csalás, mert nem egyben zúdul le a víz 163 métert, hanem lezúdul egy szakaszon, akkor folyik a patak, akkor megint lezúdul, stb., de így is nagyon szép a hely. Tribergbe elfelejtettem elvinni a hordozókendőt, így Laca a babakocsiból nézte a tájat, de nem volt semmi gond, jól érezte magát. Kicsit későre aludt így el, és elég keveset aludt, de nem volt gond. Mókusokat sajnos nem láttunk, szerintem a hideg miatt, de sok-sok madarat láttunk, szebbnél szebbeket. Tudnak ezek a németek valamit, a bejáratnál árulnak földimogyorót, és azzal lehet etetni az állatokat. Így egész közel lehet őket csalogatni és meg lehet őket csodálni. Onnan aztán lementünk Tribergbe a városba, ott van egy ház aminek az a neve “Az 1000 órás ház” Ezt csak én néztem meg, Zalán kintmaradt, mert Laca pont akkor aludt, de amúgy Zalán nem is égett a vágytól hogy megnézze. Ez a ház, tul. képpen egy nagy ajándéküzlet és azon belül van a rengeteg óra. Kakkukos órákról van szó, különbnél különbek, vannak hagyományosak meg egészen modernek is. Érdekes volt. Szintén ebben az üzletben láttam olyan kislány és kisfius hőmérőt, amilyen Nagymamánál volt régebben, de aztán nem vettemJ

Mikor már mindent megnéztünk akkor beültünk egy vendéglőbe és Jägerschnitzel-t ettünk. Nagyon finom volt, valami gombás mártás volt csinálva melléje és frissen készített nudli. Nyám-nyám, ezt igazán kár lett volna kihagyni J

Miután hazajöttünk kicsit megpihentünk, este pedig lementünk a faluba, mert itt most a hétvégén Dorffest volt. Ezt kb. úgy kell elképzelni, mint nálunk otthon is akármelyik falunapokat, sátrak, sör, kolbász, sok ember, stb. Az egyik sátornak az volt a neve, hogy „Musikanten Insel”. Oda bementünk kicsit hallgatózni, megleptésemre a zenészek egészen fiatal srácok voltak. Kb. olyan zenét játszottak, mint amilyen a német rádió is sugározni szokott, nagyon jólesett hallgatni.

Aztán vasárnap egy adott pillanatban felhívott Anette, mert én szombaton mondtam Michelnek, hogy kérdezze meg Anettetől, hgoy nem-e tudna nekem valami folyóiratot, könnyü olvasmányt kölcsönadni. Nos, Anette azért hívott, hogy találkozzunk Villingenben a városban, és menjünk el együtt a könyvtárba, vegyünk ki könyvet nekem meg Lacának. Így is lett, találkoztunk Anettevel és kivettünk ezt-azt a könyvtárból. Aztán sokat üldögéltünk Lacával a központban a padon, utána pedig kenyeret vettünk és busszal hazajöttünk. Olvasgathatok, javíthatom a némettudásomat.

Első hétvégénk Németországban (jun. 12-13)

Szombaton d.u. bebicikliztünk Villingenbe, azt hittem nehezebb út lesz, de egyáltalán nem az, és a bicikliúton, autómentesen karikázni nagyon kellemes. Egész d.u. ott sétáltunk Villingen közponbtjában. Laca is csomót jött ment, egyszer nagyon megharagudott, mert Zalán elvitte a ringispiel mellől és akkor olyan koncertet csapott, hogy szerintem nem csak a központban levő emberek, hanem egész Villingen hallotta. Nagyon nagy szája van ennek a gyereknek, nem tudom, hogy vajon csak én hallom-e úgy, de nekem az az érzésem, hogy nem hallottam nála hangosabbat, sőt, még olyant sem aki egyáltalán megkőzelítené.

Vasárnap elmentünk Sigmaringenbe, meglátogatni az ott levő kastélyt. Idegenvezetővel jártuk (volna) körbe, az idegenvezető minden teremben hosszasan magyarázott. Sajnos én abból semmit sem hallottam (bár a némettudásomnak biztosan jót tett volna), mert Lacának a kastély egyáltalán nem tetszett, amíg bent voltunk, hangosan adta hírül, hogy ő inkább ki szeretne menni. Az előtérben, a lépcsőházban, és a fürdőben még csendben volt, de aztán a következő teremben eltörött a mécses. Akkor az idegenvezetővel megegyeztünk, hogy ők mennek elől, mi pedig 1-2 teremmel lemaradunk és úgy követjük őket, hogy legalább a többiek halljanak valamit a magyarázatból.

Első hét Németországban (jun. 7-10)

Kedden röviddel miután megjött Zalán a munkából megjött hozzánk Michel (Zalán kolegája) és Annette (Michel barátnője) biciklivel, hogy menjünk együtt volley-zni Neuhausenbe. El is indultunk, Laca üldögélt hátul a biciklisülésben, én pedig tekertem a biciklit. Neuhausen alig 4 km-re van innen, de 2 nagy dombon kell kihajtani a biciklit, elég fárasztó volt. A többiek pedig sokkal gyorsabban haladtak volna nélkülem, én kicsit úgy éreztem magam mint a gyenge láncszem a csapatban :). Tekertük, tekertük a biciklit és egyszercsak, mikor már nagyon közel voltunk, Laca elaludt az ülésben. Így aztán mondtam a többieknek, hogy menjenek nyugodtan előre, én a hátralevő kb. 200 métert gyalog fogom megtenni, mert ha nem, akkor Lacának nagyon lóg a feje, nem arra találták ki a biciklisülést, hogy a gyerek aludjon benne. Így aztán a többiek előrementek, megmutatták, hogy hova kell menni, én pedig gyalogosan felkaptattam az utolsó dombon. Ezek a dombok olyanok, mintha az ember Sároson és a környékén biciklizne, a különbség csak annyi, hogy itt jó az út, de azért az emelkedőkön jól meg kell dolgozni. Így érkeztünk meg mi Lacával a vollezás színhelyére, ott leterítettem a hordozókendőt a földre, Lacát ráfektettem, másik felével betakaram, és úgy aludt, hát órára nem tudom mennyit, de jó hosszasan. Közben még én is megpróbálkoztam a vollézással. A mi csapatunk nyert, de ez persze nem az én érdemem volt :)

Ahol ez a volley pálya van, ez egy szabadtéri pálya, ott nagyon szép körben a hely. Fenyőerdők veszik körül, távolabb hegyek is látszanak, hatalmas szépen nyírt füves terület van, közötte focipályák, meg ez a homokos aljú volley pálya.

Mellette meg egy kis homokozó, mintha pont Lacának lett volna odakészítve. Miután felébredt, Laca nagyon jól érezte magát, csomót jött-ment a fűben, homokozott is, szemmel láthatóan tetszett neki a hely. Aztán mikor már eljött a 8 óra, és a társaság már a söreit fogyasztotta, mert ott egy kis bódéban ilyensmit is árulnak, derült égből villámcsapásként jött egy eső. Mindenki gyorsan szedelőzködni kezdett, nekünk pedig Joshua (Zalán egyik kolegája) felajánlotta, hogy autóval hazahoz, befért a bicikli is az autójába, így aztán nem áztunk bőrig. Így telt el a kedd d.u., utána már csak a fürdés és a lefekvés volt hátra.

Szerdán d.e. a közeli játszótérre mentünk, ott egy egyfogú alak pont a füvet kaszálta, kicsit beszélgettünk amikor végzett a fűnyírással. Erről jut eszembe. Azt hittem, hogy idejövök Németországba, nagyjából mindent fogok érteni, amit mondanak, és alig fogok tudni megszólalni. Ehhez képest pont fordítva van. Nagyon sok szót tudok, igaz nehezebben jut eszembe, de azért amit szeretnék, azt még eddig mindig el tudtam mondani, de amit ezek beszélnek... hát ember legyen a talpán aki megérti. Nagyon gyorsan beszélnek, nagyon sok magánhangzót elnyelnek, számomra nehéz megérteni. A háziasszonyunk, Gisela, úgy beszél, hogy azt értem, de a két lánya közül az egyik hogy mit mond, azt még eddig mindig vissza kellett kérdezzem. Na de, próbálkozom, és remélem, hogy ahogy telik az idő az én fülem is megszokja ezt a hadarást.

  D.u. pedig konkrét cél nélkül elindultam Lacával meg a biciklivel. Kimentünk egy domobon, ahol egy útkereszteződés volt., (bicikliút kereszteződés). Ott a fenyőerdő aljában egy pad is volt, oda letelepedtünk és ott Lacával elég sok időt töltöttünk, csak akkor jöttünk haza, amikor büdösséget éreztem a fiam körül :)

Laca nagyon figyelmes kis gyerek lett közben, minden hangyát, bogarat, csigát, mindent amit észrevesz nagy gonddal megvizsgál és magyaráz erősen, hogy én is vegyem észre. Néha van, hogy a nagy vizsgálást a hangyák nem élik túl....

Csütörtökön aztán megint csak játszóterezés, meg ilyen itthoni időtöltéssel telt az idő, megkerestem egy másik játszóteret is, ami sokkal nagyobb mint a legközelebb levő. Sétálás közben újra megállapítottam, hogy milyen szép gondozott itt minden, a házak, a kertek, az udvarok. Érdekes módon itt sehol sem láttam kerítést, esetleg egy kis élő sövény jelzi a területek szélét, de az sem mindenhol. Az emberek köszönnek egymásnak, mindenki mindenkinek azt mondja, hogy „Halo”

  Pénteken d.u. aztán elmentünk Lacával egy közeli állatkertbe, akár parknak is lehetne nevezni. Biciklivel mentünk, Obereschach melletti helységbe, az a neve, hogy Kappel. Az állatkert nem nagy, beléptidíjat nem kell fizetni, egy tó van a közepén, abban kacsák úszkálnak, volt egy hattyú is, meg valami fehér fejű fekete vizi madarak, amik fogalmam nincs hogy mik lehettek. Nagyon szelíd állatok, kijönnek a vízből, ott sétálnak az ember mellett. Akkor vannak pónilovak, kecskék, juhok, 2 szamár. Vannak tyúkok, kakas, nyuszi, páva, galamb, szóval inkább háziállatok vannak. Ja, és valami papagályfélék is voltak egy ketrecben. Ha az ember továbbsétál, van egy nagy játszótér, ott telides teli volt gyerekekkel, arréb egy csendes patakrésznél ki van írva, hogy „Wasser Spielplatz”, szóval ez egy igazi gyerekparadicsom. Lacának nagyon tetszettek az állatok is, de legalább ugyanannyira tetszett neki az, hogy a földön néhol kavics, néhol pedig faforgács volt, és azokat lehetett tenni-venni. A kakas mellett Laca bedugta a kicsi újját a rácson, a kakas pedig odakapott. Laca annyira megijedt, hogy utána hosszasan kellett vigasztaljam, gyorsan elvittem onnan, de még úgy is sírt egy darabig. Ide még feltétlenül vissza fogunk menni, mert közel van, egész délutános program és direkt gyerekeknek van kialakítva.

  Aztán tegnap este átjött Gisela, és meghívott magához, az út tulsó oldalára, mert tegnap töltötte a 64 évet, és grilleztek ott nála az udvaron. Zalán hozott magával otthonról 2 üveg Lacrima lui Ovidiut, hogy ha valakinek ajándékot kell majd adni, akkor legyen amit, így aztán tegnap egyik üveg bort Gisela-nak ajándékoztuk. Mindenféle finomságot ettünk, nagyon kedves volt tőle hogy áthívott. Azt hiszem szimpatizál minket :)

Utunk Németországba (jun. 5-6)

Szombaton este indultunk el, sokkal később mint szerettünk volna. Előszöris, Laca aznap teljesen más programot szervezett magának mint amit szokott, 2kor aludt cask el és 4 órakor ébredt meg. Csak azután ebédeltünk, a konyhai cuccokat csak utána pakoltam be, még lejárattam a mosogatógépet egy félórás programmal, hogy ne hagyjak mosatlant, szóval csak telt és telt az idő. Azután Zalán elkezdett lehurcolkodni és azt hittük, hogy hamarosan indulunk. Zalán szombaton felszerelte a biciklitartót a kocsi hátuljára és mivel valószínű ez nem női biciklinek volt kitalálva, az enyémet csak úgy tudta felszerelni, hogy a kerekei az égnek meredtek. No, akkor induljunk. Úgy volt, hogy először én vezetek, de mivel a kocsi az udvarban volt és onnan háttal lehetett csak kijönni, a kocsi meg sokkal hosszabb a biciklitartóval, szóval mondtam Zalánnak, hogy tolasson ki ő az udvarból. Én figyelek segítek, minden , hát képzeljétek, a biciklim kereke olyan magasan volt, hogy nem fértünk ki a kapunk. HaHaHaHaHa. No vissza. Zalán felment a szerszámaiért és leszerelte a biciklim első kerekét, azt külön utaztattuk, így aztán ki tudtunk jönni a kapun. Akkor még el kellett menjünk tankolni és Zalán udvariasan megígérte az egyik koleganőjének, hogy elhoz neki egy csomagot, mert ő repülővel jött hétfőn, így a csomagért is el kellett menjünk. Summa summárum, nagy késéssel végül elindultunk, de mint utólag kiderült nem késtünk le semmiről. Amiért baj volt, hogy későn indultunk az az, hogy ejsze Lacát igen kifárasztottuk, mert aztán alig tudott elaludni.

Én vezettem, nem volt semmi gond, hamar elértük a határt, ott megvettük az autópályamatricát. Ja, még egy eset. Amíg Temesváron Zalán tankolt, addig úgy volt, hogy én felszerelem a GPSt. Én pedig addig tekergettem a tartókarján valamit, hogy kiesett egy csavar és nem lehetett már felszerelni. Szegeden a benzinkútnál kértünk szkoccsot, Zalán jól körbetekerte a kart, így aztán Szegedtől mindennel remekül felszerelve nekivágtunk. Laca nagyon nehezen aludt el, de atztán már nem volt több gond. Mikor Laca elaludt, akkor Zalán is letette a fejét egyet aludni, én pedig keresztülvezettem a kocsit Magyarországon. Ott már kezdett elfogyni a benzin, ezért a határ előtti utolsó Molkútnál megáltam (persze nem tudtuk, hogy az utolsó, ez csak azután derült ki). Onnan éjjeli 2 órakor indultunk tovább, Zalán vette át a volánt én pedig hátramentem aludni. Ausztrián Zalán vezetett keresztül, semmit nem láttunk belőle, éjjel is volt, én sokat aludtam is közben, és amúgy is az autópályáról nem lehet semmit látni. Reggel 6 óra körül már át voltunk jőve Németországba, akkor én megint átvettem a vezetést, mert Zalán eléggé fáradt volt már. Ő hátra aludni, én volánhoz, s mentünk tovább. Egyszercsak látom, hogy a benzinóra mánusa az utolsó negyedben van, gondoltam ha látok kutat megállok. Egyszercsak látok egy jelet, gyorsan lekanyarodok jobbra, de utána már nem volt kijelezve a benzinkút, nem tudtam merre megnjek, nagyon megijedtem, hgoy most mi lesz, gyorsan nagy szabálytalanul megfordultam és mentem vissza az autópályára. Így utólag meggondolva jó nagy hülyeséget csináltam, de szerencsére nem jött semmi. Mentünk tovább, megint egy benzinkút, lehúzok, hát nagy csodálkozásunkra nem volt nyitva. Vasárnap csak fél 8kor nyit. Megyünk tovább, megint benzinkút, megint zárva, tovább, én akkor már nagyon megijedtem, hogy mi lesz ha az autópályán maradunk benzin nélkül, Zalán állította, hogy még legalább 50-60 kmre elég a benzin. No, megint egy benzinkút, megint zárva. Akkor már München közelében voltunk, az autópálya tele volt jelekkel, hogy Munchen keleti feléhez le lehet itt térni. Az utolsó zárt benzinkútnál kerestünk a GPS-en egy következő benzinkutat, 3,5 km-re volt is egy, Zalán beállította, hogy vigyen oda a GPS, de vagy valamit nem jól állított, vagy nem tudom mi lett, de a GPS visszairányított az autópályara. És hogy jobb legyen pár perc múlva a benzinlámpa el kezdett pillogni. Ja, azt nem írtam, hogy már egy jó ideje kigyuladt a lámpa. No, akkor már teljesen be voltam pánikolva, félrehúztam a sürgösségi sávra. Akkor megint elő a GPSt, mutatta, hogy 1,8kmre van egy benzinkút, Zalán minden addigit kitörölt a memóriájából, hogy nehogy máshova vigyen, betette ezt célpontnak, és végül tényleg megérkeztünk egy benzinkúthoz, nem kellett kiálljunk egy flakonnal az autópálya szélén J Ez a benzinkút nyitva is volt, tankoltunk, és megérdeklődtük, hogy hol tudnánk kicsit pihenni. A benzinkutas egy közeli helyre irányított, München külvárosában voltunk, egy bozótos hely volt, valami vonatállomás közelében, ott megálltunk, a kocsi elejére kiraktuk a kajás dobozainkat, és jóízüen megreggeliztünk.

Utána nem siettünk tovább, sétáltunk, Laca is jött-ment, mozgott, csak negyed 11kor indultunk tovább.

A GPS Münchentől úgy akart vinni, hogy be Stuttgartba és onnan délre Villingennek. Mi úgy láttuk, hogy ez kerülő, ezért Zalán beállította a GPSt, hogy úgy vigyen Villingenbe, hogy ne menjünk be Stuttgartba. Utólag már tudjuk, hogy ha haladni szerettünk volna, akkor jobban tettük volna ha bemegyünk Stuttgartba. Így rengeteg helyiségen keresztüljöttünk, emiatt lassan lehetett haladni, de legalább láttunk is valamit az országból. D.u. 2kor érkeztünk meg a végső célhoz, de azt már nem tudom hogy melyik idő szerint 2kor.

Lacával az úton aztán több gond nem volt, aludt is, meg ébren is volt, de jól érezte magát.

A szállás amit Zalán foglalt nem Villingenben van, hanem Obereschach-ban, Villingentől 4kmre. Itt a GPS a legutolsó házhoz irányított, utána már csak a „Bis bals in Obereschach” tábla van. Ahogy megálltunk, jött is a nő, Frau Gisela, hogy ő csak estére várt minket, de kedvesen fogadott, csomót dumált, azt hitte, hogy értjük J. Azt mondja a néni, hogy a szállás nem itt van, hanem egy másik helyiségben, ő megy elől, mi menjünk utána megmutatja. El si indultunk, Zalán morgott, hogy nem szereti az efféle meglepetéseket, vajon hova megyünk. Aztán elmentünk egy másik helyre, most nem jut eszembe a neve, ott megálltunk egy szép ház előtt, hogy na ez az. Az emeleten lett volna a lakás, szép volt, 2 szoba, fürdő, konyha, nagy terasz, szóval szép volt, de mondtuk a nőnek, hogy Zalán a Continentálnál dolgozik, és hogy ő biciklivel szerette volna járni, ez meg ahhoz túl messze van, és akkor a nő felajánlotta, hogy nézzük meg itt a lakást Obereschachban, ezt ő másoknak akarta kiadni, de ha mi ezt válasszuk, akkor ő a későbbi érkezőket viszi a másik helységbe. Elvezetett minkett attól a lakástól a Continentálig, utána onnan visszajöttünk ide Obereschachba, Obereschach jelentősen közekebb van a céghez, itt is megnéztük a lakást és akkor végül úgy döntöttünk, hogy itt maradunk, ezt válasszuk. Ez a lakás a földszinten van, nem kell Lacát fel-le hordozni. Először egy lépcsőházba jön be az ember, onnan pedig előre be az ajtón. Egy előszobában találja magáta az ember, ott jobb kéz felől van a fürdőszoba. Kicsit előrébb pedig bal kéz felé van egy ajtó. Ott kell bemenni a konyhába, a konyhában pedig jobbról is és balról is van egy-egy ajtó, balról van a nappali, jobbról pedig a hálószoba.A konyha jó nagy, óriási ablaka van, nem is ablak, hanem ajtó, onnan lehet kilépni a teraszra. A terasz az kicsit fura, mert olyan minta az út szélén üldögélne az ember, de azert kellemes. A konyhában tényleg minden van amit el lehet képzelni, vízforralótól kezdve, mosogatógépen keresztül, még konyhamérleg is, kenyérpirító, kávéföző, szoval amit csak el lehet képzelni J

Ez az Obereschach egy falu, nagyon kellemes, abban hasonlít Sároshoz, hogy egy utcája sem egyenes, mindenik lejt valamerre. A házak szépek, takarosak, az emberek kedvesek, ráérősek, mintha itt soha senki nem sietne sehova.

Tegnap Lacával már bevásárolni is voltunk, elmentünk Villingenbe az EDEKA nevű nagy bevásárlóközpobtba. Aztán délután itt sétáltunk Obereschachban, találtunk egy játszóteret is a közelben, kicsi, de a célnak megfelel.

Itt bent a házban nagyon hűvös van, az én Temesvári blokklakáshoz szokott szervezetemnek, talán még egy kicsit túl hővös is, kint sem melegedik sokkal 20 fok fölé a hőmérséklet, szóval az biztos, hogy nagy melegünk itt nem lesz a nyáron, erre nem fogok panaszkodni.

Ma 6kor megyünk a Zalán kolegáival vollézni, Neuhausenbe, úgy értem, hogy ők volléznak, mi meg Lacával ott elleszünk.

Hogy csinal a nyuszi?

Újra Temesváron

Tegnap ismét visszaérkeztünk Temesvárra. Miután itt voltunk 3 hetet, az elmúlt másfelet megint Medgyesen, illetve Sároson töltöttük. Sok mindenkivel találkoztunk és mindenki megállapította, hogy Laca ahogy telik az idő egyre aranyosabb. Sároson érte őt a legtöbb inger, az alvásán is látszott, hogy jobban kifáradt mint máskor.

Hétfőn érkeztünk Sárosra, mikor megérkeztünk először is megcsodáltuk az állatokat, csirkéket, macskákat, kutyust, ezek vannak az udvarunkban. Utána Laca önszorgalomból elég gyakran odament a csirkék borítójához, leguggolt melléje, és hosszasan nézte a csirkéket és beszélt velük. Aztán szintén hétfőn bejött egy traktor az udvarunkba, azt is figyelmesen megnéztük, és Jóska, aki a traktort vezette, még dudált is Lacának mielőtt kiment az udvarból. Estefele Nagytata felszerelte a trambulint, Laca abban is aktivan részt vett. Rakosgatta a kicsi rugókat egyik dobozból a másikba, később be is mászott a nagyobbikba és ott hancúrozott, hol kimászott, hol visszamászott. Mikor a trambulin készen lett, akkor belemásztunk ketten és jót hancúroztunk, Laca nagyon élvezte.

Kedden újabb attrakciók, először is rajzottak a méhek. Mikor lecsendesedtek az egyik faágon, akkor tisztes távolságból megnéztük őket. Később Nagytata előhozta a fonott tölcsér alakú kosarat, amivel a méheket fogta be. Az rá volt erősítve egy kb. 2 méteres karóra, azt is megcsodálta Laca teljes hosszában. Aztán Nagytata méhész ruhába öltözött és hálón keresztül látott bennünket. Ha ez mind nem lenne elég, akkor este még egy szekér is bejött az udvarba, 2 ló húzta, egy fehér, meg egy fekete. Laca nagyon magyarázott nekik, szerintem ha engedtem volna közel ment volna hozzájuk. Hihetetlen, de egyelőre még semmi félelemérzet nincsen Lacában, erről tanuskodnak a fején és testén levő piros foltok és karcolások is.

Szerdán lementünk ketten az üzletbe. Én úgy képzeltem el, hogy elsétálunk és visszasétálunk, de amíg Laca a földön volt, addig nem tudtunk haladni. Előszöris minden kavics érdekes ami a földön van. Aztán elment mellettünk egy traktor, azt megcsodáltuk, jött egy kutyus, azt is megcsodáltuk, akkor érkezett egy szekér, ahol a ló mellett futott a kiscsikó is. Summa summárum nem tudtunk sétálva haladni, csak úgy ha Laca az ölemben volt.

Látva, hogy Laca mennyire jól érezte magát Sároson kicsit sajnálom, hogy a nyár első felét nem ott fogjuk tölteni, de ettől eltekintve biztosan jól fogjuk töltetni :)

Családi hagyomány

A családunkban az a legenda járja, hogy nekem is és a nővéremnek is azért van ennyire dús hajunk, mert 1 éves korunkban Nagytatánk kopaszra nyírt minket. Így én is ennek megfelelően cselekedtem és miutána Laca betöltötte az 1 évet levágtam kopaszra a haját. Eddig babafrizurája volt, elől alig volt pár miliméteres a haj, a feje búbján pedig volt egy nagy bóbita, ami hintázás közben kedvesen lobogott.

Maga a hajvágas simábban ment mint gondoltam. Zalán a tükör elé ült, ölbe vette Lacát, én pedig a hajnyíróval szépen körbesétáltam, semmi sírás, semmi méltatlankodás nem volt közben. Zalán az eredményen felbuzdulva megkért, hogy akkor már vágjam le neki is kopaszra a haját. Íme az eredmény:

Laca 1 éves

Áprilia 29.-én Laca betöltötte az 1 évet. Szerintem még soha senki nem ünnepelte meg ennyiszer a szülinapját. Ünnepeltünk Udvarhelyen a nagyszülőkkel, aztán a napján mi 3-an, a család, pénteken Ramona jött át tortával és ajándekkal, szombaton a haverekkel, vasárnap a temesvári barátnőimmel és családjukkal. Erre a sok ünnepre sok tortát sütöttem, mindeniket úgy próbáltam készíteni, hogy Laca is ehessen belőle, tej és tojásfehérje nélkül, lehetőleg kevés cukorral és sok gyümölccsel. Amelyik szerintem a legjobban sikerült azt Laca meg sem kóstolta, ellenben azt ami olyen volt mint ha keksz lett volna almával a tetején azt nagy élvezettel fogyasztotta :)

Mindenhol jó, de legjobb otthon

Vasárnap visszaérkeztünk a kirándulásunkból. Nagyjából a terv szerint haladtunk és mindenhol nagyszerűen éreztük magunkat. Igazi kikapcsolódás volt nekem, nem kellett főzésre, takarításra, ilyenekre koncentráljak, csak arra kellett gondom legyen, hogy Laca jól érezze magát.

Laca valószínűleg jól is érezte magát, mert ez alatt a hónap alatt megtanult járni. Mikor elindultunk Temesvárról, akkor már nagyon ügyesen ment a bútorokba kapaszkodva és nagy ritkán 1-1 lépést fogózás nélkül is megtett, de igazán nagyon ritkán. Aztán Kolozsváron gyakorlatozni kezdett, napról napra fejlődött és egyre több és több lépést meg mert tenni fogózás nélkül. Most már annyira jól megy neki a járás, hogy odakint is le tudom tenni egy-egy rövid időre.

A 4 hétből, amíg oda voltunk, hármat Tibikével együtt töltöttünk, aminek külön nagyon örülök, mert a 2 unokatestvér nagyon jól összeszokott a végére, nagyon aranyosan játszottak együtt. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ültek valami játék mellett és azt együtt piszkálták, egyáltalán nem. A közös játék az volt, hogy Tibike átszaladt egyik szobából a másikba, Laca pedig utánatotyogott. Mikor meglátta Tibikét akkor mindig hangos hahotázásban tört ki, erre Tibike persze kacagással válaszolt és átiramodott a másik szobába, Laca utána, és ezt hangos kacagás közepette hosszasan tudták együtt játszani. Olyan bújócskafélének lehetne nevezni. Ezenkívül esténként együtt pancsoltak a fürdőkádban, amit szintén mindketten élveztek.

Közben, április 18.-án megünnepeltük a Tibike 3 éves szülinapját is, sajnos én aznap pont nagyon meg voltam hűlve, de ezt leszámítva jól telt, ott voltak a Tibike Szentgyörgy-i nagyszülei, Szili, Iza, no meg a mi családunk, Rékáék, Csannáék és mi hárman.

Nagy bánatomra sem Sárosra, sem Kadicsfalvára nem jutottunk el a sok esős idő miatt, ezt majd legközelebb feltétlenül be kell pótoljuk.

A terv

Holnap hosszú útra indulunk.

Elmegyünk Váradra, ott egy pár órás szünetet tartunk, meglátogatjuk Krisztinát, akit az egyetem elvégzése óta nem láttam és akinek azóta született egy kislánya.

Estére Kolozsvárra érkezünk Rékáékhoz és majd ott töltünk több mint egy hetet.

Rékáékkal közösen átautózunk majd Húsvét után Medgyesre (vagy Sárosra, ha szép lesz az idő), ottmaradunk hétvégéig.

Udvarhely következik, ott is töltünk egy hetet. Közben valószínű szombaton átruccanunk Kézdire Izáékhoz, d.e. megyünk, d.u. jövünk is vissza Udvarhelyre.

Utána még egy hét Medgyesen (vagy Sároson), mikor az is lejár, akkor sietünk vissza Temesvárra, hogy majd a Laca szulinapját tudjuk itt megünnepelni.

Laca, a szerelő

Hinta

Vásároltam Lacának egy hintát. Szép piros és dudája is van. Zalán gyorsan megvette a szükséges dolgokat és felszerelte a hintát a konyhaajtóba.

Először mikor Lacát beleültettük és kihajtottuk szinte kiesett belőle, mert Laca előredölt, a kötél elcsúszott és még jó hogy a hinta mellett voltunk, mert ha nem baleset is lehetett volna belőle. Ijedtünkben aznapra fel is függesztettük a hintázást. Másnap 2 bog segítségével megoldódott a probléma, most már nyugodtan lehet hintázni.

Esti hancúrozás

Új játékok

Ma Laca a konyhaszekrényből az összes edényt kiszedte, én pedig hagytam, mert így el tudtam mosogatni és még a kályhát is le tudtam pucolni.

Még azzal lepett meg a kislegény, hogy ma háromszor kinyitotta a fürdőszobaajtót. Először azt hittem nem volt jól becsukva, másodszor már gyanakodni kezdtem, harmadszor pedig meglestem, hogy hogy csinalja. Hihetetlen hogy már feléri a kilincset és hogy tudja, hogy azt kell megnyomni ahhoz, hogy az ajtó kinyíljon.

Két prömier

Tegnap először Laca is pont ugyanazt a levest kapta ebédre mint mi felnőttek. (a sót és az ecetet leszámítva)

Fuszulykalevest keszítettem, a fagyasztóban volt félkész zöldpaszuly, abból készítettem a levest és mivel Laca már mindent kapott eddig amit belefőztem, ezért ő is kapott belőle. Ma még egy lépést tettünk előre, a leves és a második is ugyanaz volt mindhármunknak. A leves a tegnapi volt, azonkívül halat keszítettem (magunknak fűszeresen, lisztbe forgatva sütöttem, Lacának pedig pároltam) petrezselymes krumplival.

Ma először ráültettem Lacát a játszótéren a hintára.

Miután kialudta magát és fél 1-kor felébredt, ahelyett hogy hazasiettem volna, ahogy szoktam, beültettem a babáknak való hintába. Először elég semleges arckifejezéssel nézett maga elé, de aztán látszott rajta, hogy élvezi a lengést.