2016. november 30., szerda

Laca jövőbeni tervei

Laca egy különleges gyerek, van benne valami furcsaság, hallom ezeket azoktól, akik egész jól ismerik a családunkat és persze Lacát.
Ahogy Laca elkezdte az első osztályt és bekerült a nagy épületbe nagyon foglalkoztatta, h oda kik járnak, hány évesek, hány éves korukig járnak iskolába, még az is érdekelte, h ki a legmagasabb fiú  az iskolában, ki a legmagasabb lány. Addig kérdezősködött amíg én is utánaérdeklődtem, h tudjak neki válaszolni.
Utána jött a kérdés, h meddig fogja tanítani a tanítónéni. Jól van, de ha csak negyedik végéig, akkor mi lesz utána? Azt is elmondtam, lesz osztályfőnök, meg tanárok. Aztán az kezdte foglalkoztatni, h ő mindig H osztályba fog-e járni és a párhuzamos mindig Sbs lesz-e? Vagy ez is változik? Akkor azt is elmagyaráztam, hogy negyedikig van H és Sbs osztály, aztán lesz A meg B, végül IX-XIIben lesz MI vagy BK vagy TT vagy KG.
Akkor jött az újabb kérdésözön, h azok mit jelentenek. Persze azt is elmagyaráztam.
Aztán úgy október közepetáján Laca azzal ált elém egyik nap, h ő kilencediktől a TT osztályban fog továbbtanulni, mert útálja a kockásfüzetet! Túl aprók a kockák és túl sokat kell kínlódni, h beleférjenek a számok.
Most, november közepére megint változott a Laca álláspontja, most legutóbb azt mondta, h ő meggondolta magát és a matek-infóra fog menni, mert nagyon kíváncsi, h mi lehet az a hatványozás.
Kíváncsi lennék, h volt-e még olyan első osztályos gyerek a Bartók líceumban, aki azon gondolkodott, h kilencediktől melyik osztályban tanuljon tovább.

2016. május 16., hétfő

Laca néptánc előadása a Bánsági Magyar Napokon

Laca az Aprókák tánccsoporttal táncolja a Sétálunk, sétálunk című koreográfiát.

video

2016. február 7., vasárnap

Heti kihívás

Az elmúlt héten, január 25 és 29 között a gyerekekkel mi is részt vettünk a www.gyereketeto.hu honlapon meghírdetett játékon. Minden nap egy feladatot végeztünk el a gyerekekkel, a kiírás szerint.
Hètfőn havas-deres mécsest készítettünk:

Kedden hópehely alakot vágtunk, majd puzzleként használtuk. Végül poháralátét lett belőle.


Szerdán vízben nyíló színes papírvirágokat vágtunk ki. Ez tetszett a fiúknak a legjobban.


Csütörtökön varázsfestés volt. A lapra előre viasszal meg volt rajzolva egy egyszerű minta, a fiúk pedig vízfestékkel kifestették a lapot és megörvendtek az előbújó mintának. Ennek is nagy sikere volt.


Utolsó nap pedig, pènteken, kuckót építettünk, ami szintén nagyon tetszett a fiúknak. Még Pamócka is élvezte, beugrált, kiugrált, megint és megint.



Nagyon kellemes volt az együtt eltöltött idő :-)

Néra völgye

A Néra völgyébe sikerült annyira későn èrkezni, h már teljesen sötét volt, így a kocsiban töltöttük az éjszakát. Hát... nem volt valami kényelmes...

Másnapi túránk a Bég szeme és a fölötte levő vízesès. Szép túra lett volna, de itt màr sok volt az ember és sajnos sok volt a szemét is :-( A vízesésben pedig elég kevés víz folyt, így nem volt annyira pompás, mint egy-egy képen ahogy mutatja.

Hát kb. ennyi volt a 2015-ös túrázós nyaralásunk.

Retyezát-csúcs

Szerdán reggel is korán akartunk indulni, de az azelőttvaló nap érkezett svájci pár megelőzött. Amikor a mi készülődésünk közben elmentek mellettünk teljes felszerelésben éppen csak köszöntünk nekik és arra koncentráltunk, hogy minden össze legyen rakva a hátizsákba, megreggelizzünk és induljunk. Az aznapi tervünk az volt, hogy a hegygerincen végighaladva megmásszuk a Retyezát csúcsot, aztán leereszkedünk a másik oldalon és kerülővel megyünk vissza a sátrunkhoz. Ehhez a gerincen kellett érintsük a 2 Lolaia csúcsot, az északit és a délit, majd leereszkedve a völgybe a Stănişoara patak völgyében ereszkedtünk volna le.

Lelkesen idnultunk, nekem a térdem éjjel egészen jól helyrejött, de azért a biztonság kedvéért Zalán tört nekem egy ágat, amit túrabotnak használhattam. Úgyanúgy végighaladtunk a köves úton mint azelőttvaló nap, de nem tértünk el a Gentiana kabanna felé, hanem tovább haladtunk a Pietrele nevűig. Ott tartottunk egy rövid szünetet, teletöltöttük a flakonjainkat és indulunk is tovább amerre a nyíl mutatott. A jelzés szerint 4 óra alatt érünk  majd el a Retyezát csúcsára.

A Pietrele kabannától erősen emelkedve vezetett az ösvény, a magas fenyőerdőben. Nem mondhatom, hogy éppen függőlegesen haladtunk volna felfele, de nem is álltunk messze tőle. Ahogy így haladtunk, időnként visszapillantva a fák közül már gyönyörű kilátás ígérkezett, messzire lehetett látni, egymással szinte párhuzamosan haladó hegyvonulatokat és a hegygerincekből kiemelkedő hegycsúcsokat. Felfele menet málnabokrot is találtunk, persze nem voltak rajta akkora málnák mint a sárosi bokron, de azért jót ettünk belőle. Ahogy egyre fennebb kerültünk néhol kőfolyásokon is fel kellett kapaszkodjunk, óriási nagy kődarabokra lépdelve. Eleinte még nagyon élveztem, pózoltam Zalánnak, hogy fényképezzen le, hogy hogyan mászok felfelé, meg mikor már felértem, hogy látszodjon, hogy mi van a hátam mögött, de bizony, ha tudtam volna, hogy egy idő után a táj megváltozik és már csak ilyen köves helyen kell folyamatosan és hosszasan mászni, nem lettem volna ilyen boldog.

Egyelőre tudatlanul haladtam előre, hol az erdei ösvényen, hogy egy-egy ilyen köfolyáson. Végül felértünk annyira, hogy elmaradtak a magas fenyőfák, átvették helyüket a kis borókafenyők. Közöttük áfonyabokrok voltak, tele áfonyával, meg is álltunk és jót ettünk az áfonyából is. Röviddel ezután kiértünk a gerincre és csodálatos látvány tárult elénk. Akármerre néztunk teljesen beláttuk a völgyet, a távoli falvacskákat, mezőket, gyönyörű látvány volt, azt hittem ezt már nem lehet fokozni. De ahogy emelkedtünk tovább a gerincen a látvány egyre szebb lett, egyre távolabbra lehetett látni. Érdekes módon ezen az útvonalon egyetlen ember sem előzütt meg, szembe sem jött senki, egész túra alatt egy fia lelket sem láttunk. Nem siettünk, kényelmesen haladtuk, ahol áfonyabokrot láttunk ott szemezgettünk róla, így haladtunk a gerincen. Nem is lett volna semmi baj, ha lábunk alatt nem sokasodnak meg a kövek, míg már semmi növényzet nem vett körül, csak egy óriási körakáson mentünk.

Ezt itt augusztusban abbahagytam, most pedig február 7.-én folytatom. A lényeg, h végül nem másztunk fel a Retyezát csúcsra, hanem egy egészen vadregényes helyen leereszkedtünk a patakig, h annak völguében forduljunk vissza. A leereszkedés nagyon nehéz volt, mert nem volt egy darabig ösvény és még a viperáktól is tartottunk,  mert a sűrű aljnövényzetben nem láttuk, h hova lépünk.

Végül szerencsésen leértünk, de mire visszaértünk a kempingbe arra bizony már sötétedni kezdett. Megvacsoráztunk az egyik panzió konyháján, majd bedőltünk a sátrunkba.

Másnap délelőtt megkérseztem a svájci házaspárt h milyen túrát terveztek aznapra, mire a válaszuk: " Heute, pause"

Aznap mi is pihentünk, csak annyi tennivalónk volt, h összeszedelőszködjünk és átautózzunk a Nèra völgyébe.

2015. augusztus 25., kedd

Bukura-tó

Kedden reggel 8 óra alig múlt el, mi már útnak is indultunk Zalánnal a Bukura-tó felé. Mindkettőnk hátán hátizsák volt, benne mindenkinek 2l víz és némi harapnivaló. Csak müzliszeletet, csokit, magkeveréket és egy-egy banánt vittünk magunkkal, hogy ne húzza nagyon a táska a vállunkat, de azért legyen amiből energiát merítsünk. Zalán azt állította, hogy fontos hogy mindkettőnknél legyen víz ès ennivaló, hogy ha valamelyikünk bezuhan egy szakadékba, attól még a másikunknak legyen elég tartaléka leérni a hegyről. Azèrt szívből reméltem, hogy erre nem kerül sor.
Első utunk azon a köves úton vezetett végig, amin azelőtt való nap autóval akartunk felmenni. Számolni kezdtem, hogy vajon hány Skoda Octavia fog azon az úton megelőzni, de nem hogy Skoda, semmilyen autó nem előzött meg :-)
Kb. 1 óra járás után egy nyíl mutatta, hogy merre térjünk le a Gentiana nevű kabanna felé. Itt már erdőben, erdei ösvényen haladtunk tovább, az nagyon jólesett. Még egy fél óra járás után elértük a Gentiana kabannát, ahol meg is pihentünk. Mikor onnan elindultunk hamar változni kezdett a növényzet. Nagyon érdekesnek tartom azt, ahogy a növényzet változása mutatja a magasságot, amelyen járunk. Ahogy a Gentiana kabannát elhagytuk, hamar átváltott a táj magas és sűrű fenyőerdőből törpefenyős résszé. Így haladtunk tovább és mivel már nem takarta szemünk elől a fenyveserdő a kilátást, ahogy hátranéztünk, egyre jobban látszott a völgy amin felfele haladtunk. Így aztán gyakran megálltunk nézelődni. Hamarosan elértük a Pietrele nevű tavat. Onnan látszott hogy még komoly hegyorom magasodik előttünk ami mögött bújik meg a Bukura-tó. Aránylag sok túrista jött szembe, meg is előztünk egy pár felfele haladó túràzót. Meg kell dícsérjem a Retyezátban láthatatlanul tevékenykedő önkénteseket és hegyi mentőket, mivel a túristajelzések nagyon sűrűn és látható helyen vannak feltüntetve, még az ilyen tapasztalatlan túrista mint én sem bizonytalanodik el sehol, teljesen világos végig, hogy merre kell haladni. Ehhez még az is hozzatartozik, hogy a térképünk is teljesen aktuális volt, jól mutatta a túristaösvényt és a jeleket is. Olyan táblákkal is találkoztunk az elágazásoknál amik azt mutatták, hogy az onnan megközelíthető látványosságok merre vannak és kb. hány óra alatt lehet megközelíteni. Ez sokat segít a tervezésnél, hogy az ember nehogy túl sokat vállaljon és elsötétedjen a hegyen.
Menegettünk fölfele, mígnem megérkeztünk az utolsó emelkedőhöz, ami mögött már a Bukura-tó várt minket. Ezen az emelkedőn semmi növényzet nem volt már, csak a sziklák, meg a kavicsos, kacskaringós ösvény. Itt éreztem, hogy csak úgy tudok továbbhaladni, ha előbb megállunk pihenni, valamit harapni és erőt gyűjteni. Leültünk egy sziklára, majszolgattunk, iszogattunk, aztán már könnyen megtettük az utolsó emelkedő szakaszt és elénk tárult a Bukura-tó a maga szépségével és az őt körülvevő hegycsúcsokkal. Ott legelészett egy júhnyáj, arrébb néhány ló meg csikó parézott, az egész táj maga volt a megtestesült nyugalom és békesség. Megkerültük a tavat és leereszkedtünk a hegyimentők házikója meg a sátorozóhely közelébe. Ott leheveredtünk a fűbe és én, szégyen ide, szégyen oda, elaludtam. Néhány perc (talán 20) múlva Zalán szólított, hogy nèzzem meg a két vadászrepülőgépet ami elrepült a fejünk fölött. Az volt az érzésem, hogy elég közel repültek el fölöttünk, a hangjuk is iszonyú hangos volt. Ha Zalán nem ébreszt, akkor is bíztos felébredtem volna.
Fél 1re érkeztünk meg az uticélunkhoz ès 3kor akartunk visszaindulni, így aztán volt időnk pihenni, nézelődni, Zalánnak fényképezni. Amikor kicsit elsétáltunk hogy lenézzünk a völgybe, szomorúan tapasztaltuk, hogy veszélyes dolog egy-egy szikla mögé bemenni, mert pont azt a területet nézte ki egy-egy fent kempingező banda budinak. Megtudtuk, hogy ott a tónál egyáltalán nincs semmilyen wc kialakítva, pedig a műút megépítése a Poiana Pelegii nevű helyig egyre több kempingező túristát segít abban, hogy feljusson a tóhoz. És ugye nem kell részletezzem, hogy több túrista egyre több papírral rejtegetett halmocskát eredményez. No de elkalandoztam...
Mikor körbejártunk, szétnéztünk, megtöltöttük a flakonjainkat a forrásból, szót váltottunk a hegyi mentőkkel és indultunk visszafele. Alig indultunk el eleredt az eső. Fel is vettük az esőkabátjainkat, de mint utólag kiderült, megúsztuk egy kis csepergővel. Ahogy lefele haladtunk sajnos elkezdett fájni a bal térdem, de azért jó tempóban haladtunk lefele. Zalán el akarta venni a zsákomat, hogy annyival is könnyebb legyen a térdemnek, de emlékeztettem a reggeli mondására és hallani sem akartam arról, hogy ő vigye a zsákomat!
A Gentiana kabannánál megpihentünk, akárcsak felfele, és szóba elegyedtünk a kabanna gondnokával. Ő többek között elmondta, hogy nagyon haragszik, hogy megcsinálták az utat a Poiana Pelegiig, szerinte azt össze kellene törni, hogy ne tudjanak annyian felmenni a Bukura-tóhoz és ott szemetelni. Onnan az erdei ösvényen haladtunk jó tempóban lefelé, amíg aztán ki nem értünk a kavicsos útra. Ott aztán úgy elkezdett a bal térdem fàjni, hogy már csak sántikálva haladtam, végül tartottunk még egy szünetet. Utunkba esett a Lolaia vízesés is, és mivel jó időben voltunk azt is megnéztük. Kb. 5 perc kitérőt kellett tegyünk és a látvány egyértelműen bizonyította, hogy megérte.
Fáradtan érkeztünk le, èppen csak lemosdottunk, vacsoráztunk és már bújtunk is be a sátorba aludni. Az elmúlt èjszaka tapasztalata miatt kértünk a kemping tulajdonosától, Doina nénitől 2 pótpokrócot, amire aztán végül nem volt szükség.
Doina néninek érdekes módszere volt, ki voltak rakva vízzel töltött 2 litres flakonok a napra. Azokat a nap felmelegítette, aki aztán mosakodni akart, az elvett egy flakont, levitte a patakra és kellemesen langyos vízben lemosdott.
Amíg mi túráztunk, addig a sátorunk közelében leparkolt egy nagyon vagány, új, Iveco márkájú lakókocsi. Egy svájci idősebb pár érkezett vele, de mi fáradtságunkban nem sokat törődtünk velük, alig vártuk hogy aludhassunk, pihenhessünk. Én a sátorban alig vettem fel a vízszintes pózt, már mélyen aludtam.

2015. augusztus 16., vasárnap

Retyezát

Hétfőn délelőtt még sok elintéznivalónk volt Udvarhelyen, de a célunk az volt, hogy estére a Retyezáton legyünk a sátrunkban. Közben az is kiderült, hogy Sárost is útba kell ejtsük, hogy elvegyük Zalánnak a cipőjét ès kabátját, ami véletlenül ottmaradt.
Akkor indulhatott is a nap. Jó korán elmentünk laborba, hogy tőlem vért vegyenek, utána ittunk egy kávét, aztán szerencsénkre az első könyvesüzletbe amibe bementünk találtunk egy részletes Retyezáttérképet. Reggeli után aztán elbúcsúztunk a fiucskáktól, megbeszéltük velük, hogy 8at kell aludjanak amíg értük megyünk és elindultunk egyelőre Sárosra. Ott megebédeltünk,  elvettük az ottmaradt dolgokat és 3 óra körül elindultunk. A térképen szép fehér csík mutatta az utat, hogy meddig lehet menni kocsival, az első kabanna után a csík keskenyebbé válik, de azért felszalad a második, Pietrele nevű kabannához. Jól haladtunk Hateg felé, én a térképet figyeltem, Zalán az utat. Hateg után már keveset kellett menni a főúton, miután letértünk egy jóval keskenyebb úton haladtunk és folyamatosan fölfelé. Elhagytuk a térképen jelzett utolsó helyiséget is, aztán elhagytuk az első kabannákat is és mentünk tovább. Igen ám, de... az aszfaltút már jóval visszább elfogyott, az út amin haladtunk egyre keskenyebb lett, az első kavicsos  rész után a kövek egyre nagyobbak lettek és egyre világosabbá vált számunkra, h ezt az utat nem egy Skoda Octavianak tervezték. Azért menünk tovább, mert egy ilyen keskeny hegyi úton megállni is alig van hely, nem hogy megfordulni. Végre találtunk egy helyet ahol meg lehetett fordulni. Megálltunk, megfordultunk és tanakodni kezdtünk, hogy most mi legyen. Ott hagyhatjuk a kocsit és mi felmegyünk gyalog a következő kabbannáig, kempingezőhelyig. Ez a variáns azért nem volt megvalósítható, mert nem volt akkora hátizsákunk amibe a kempingezéshez szükséges dolgokat és elegendő kaját is tudtunk volna vinni, így aztán hosszas tanakodás után eldöntöttük, hogy leereszkedünk az első kabannához és reggel majd onnan indítjuk a túránkat. Épp időben jött ez az elhatározás, mert mire leértünk, kinéztük a helyet, felhúztuk a sátrat, biza besötétedett. Még egyet vacsoráztunk is a felpakolt dolgainkból, aztán behúzódtunk a sátorba, hogy másnap korán kelhessünk és ibdulhassunk, mivel jóval lennebb éjszakáztunk mint ahogy azt előre terveztük. Az éjszaka meglehetősen hideg volt, éjjel megébredtem, hogy fázom, szerencsére volt meleg ruha előkészítve erre az alkalomra, azt felvettem és már aluhadtam is tovább. Csak az egyik zoknimat nem találtam meg ott a sötétben, így zokni helyett az egykik lábamra a kendőmet tekertem fel. Ezen Zalán jót szórakozott reggel :-)

2015. augusztus 10., hétfő

Szóalkotás, rímgyártás

Mióta Laca beszélni kezdett feltűnt, hogy nagyon jó érzéke van a nyelvhez/nyelvekhez. Láttuk ezt abból is, hogy nagyon gyorsan és könnyedén tanulja meg a versikéket, abból is, hogy nagyon jól el tud szórakozni egy-egy olyan szón ami számára érdekesen cseng és abból is, hogy szívesen alkot új szavakat. Ő az aki egyszer megmagyarázta, hogy a csütörtök az egy olyan tök, ami meg van csütörödve.
Ennek az idei nyárnak az egyik központi témája volt, hogh Tibi sógor 3 hetet Kanadában töltött munkaügyben. Amikor hazafele repülőzött Réka nénje mesélte, hogy előbb Torontóig repül, ott gépet vált. Ennek a Torontónak hallatán Laca elelmélkedett, Toronto? még jó, hogy nem úgy hívják, hogy Teremtő! Aztán még egy változat eszébe jutott: vagy úgy hívják, hogy Ráronto. Toronto, Teremtő, Rárontó :-)

Tegnap pont ebédidőben érkeztünk meg Mamáékhoz, mindenkit várt az ebéd, a gyerekeket pedig készen várta a felfújt és vízzel megtöltött gyerekmedence. Megeggyeztünk, hogy először lesz az ebéd utána a fürdés. Ebéd közben aztán jó kis rím kerekedett. Azzal lezdődött, hogy Laca kijelentette leveskanalazás közben, hogy: harmadik fogás, vízbe csobbanás!

Kiderült közben, hogy a harmadik fogás fagyi lesz, ezért a versikét át kellett költeni:
Harmadik fogás fagyi,
negyedik fogás, vízbe csobbanás.

Ez azonban nem rímel, Laca úgy érezt, javítani kell rajta. Így született meg a végső változat:
Harmadik fogás, fagylalt fogyasztás,
Negyedik fogás, vízbe csobbanás.

2015. január 18., vasárnap

Éleslátás vagy egészséges kritika?

Alcím: Testvéri szeretet

Vasárnap délután Bálintka belázasodott. Délelőtt még játszótéren voltunk, semmi gyanúsat nem vettem észre, aztán a délutáni alvásból Bálintka úgy ébredt fel, hogy nagyon sírós volt és arra panaszkodott, hogy fáj a lába. Nem telt el sok idő, amíg előkerült a lázmérő.
Emiatt aztán Bálint itthon maradt velem, Apuka pedig elment Lacával a Kauflandba vásárolni. Mire hazajöttek én már ágyba bújtattam Bálintot, lázasan pihegett és mondtam hogy ő nagyon álmos. Mikor Laca hazajött bejött a hálóba, hogy jó éjszakát kívánjon Bálintnak. Odajött, hozzabújt, megpuszilta, megint kicsit odabújt, végül mondta, hogy Jó éjszakát és elment vacsorázni. Én pedig beszédbe elegyedtem Bálinttal, kérdeztem tőle, hogy érezte-e, hogy Laca őt mennyire szereti. Mondta, hogy érezte, kérdeztem, hogy ő szereti-e Lacát.
- Félig szeretem , félig nem szeretem.
- Hát mért szereted félig?
- Mert szeret... és... mert szeretem.
- S hát mért nem szereted félig?
- Azért mert vereked! És azért ... mert... nagyon hangos a sírása.

2014. november 18., kedd

A szeretet mértékegysége

Apuka altatja a fiukat, én a naygszobából hallom őket. Lefekvés, meseolvasás, villanyoltás után megszólal Bálintka:
- Apuka, tudod, hogy én mennyire szeretlek?
- ...?
- Annyira, mint egy ház és egy blokk.

Laca rálicitál:
- Apuka, én annyira szeretlek mint egy sequoia-fenyő és egy anakonda.

Bálint nem hagyja magát:
- Apuka én annyira szeretlek, mint egy kígyó hosszúsága.