2017. október 21., szombat

Bálintka rajzai

Bálintka most, hogy előkészítő osztályos lett, nagyon ügyesen rajzol. Ezekből szeretnék most egy párat megmutatni.

Erre a rajzra Bálintka egy tankot rajzolt, aminek a csövében még a golyó is látszik, éppen most lövik ki. Sok ember is van a tankra rajzolva, de még gyerekek is vannak benne. Felül a legelső a sofőr, látszik, h fogja a kormányt és a lába a 3 pedál közül kettőn rajta van. A bal felső sorban a napocska sír, mert nagyon szomorú, h a földön háborúznak, a kis szivárványt pedig azért rajzolta Bálint, h a napocskát vigasztalja meg. Ez a rajz teljesen szabadon készült.




Ez a második egy feladat részeként született, A kutya és a macska barátsága című népmese alapján. A kutyák a fa alatt ugatnak, a macska meg felszaladt a fára. Háttérben pirossal látszik a bolt, ahonnan a macska a tejfölet vásárolta.




 Ez a rajz is egy feladat részeként készült az iskolában. Bálintka Lacának készítette ajándékba, a témaválasztás teljesen a Bálinté. A zöld alak Bálint, ő passzolja a labdát Lacának, a kék alaknak, és mondanom sem kell, h kosárlabdáznak, hiszen az jól látszik.

Ez a lenti két rajz pedig teljesen szabadon született, az elsőn egy lovacska van lerajzolva, a másodikon egy cica.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése