2016. november 30., szerda

Laca jövőbeni tervei

Laca egy különleges gyerek, van benne valami furcsaság, hallom ezeket azoktól, akik egész jól ismerik a családunkat és persze Lacát.
Ahogy Laca elkezdte az első osztályt és bekerült a nagy épületbe nagyon foglalkoztatta, h oda kik járnak, hány évesek, hány éves korukig járnak iskolába, még az is érdekelte, h ki a legmagasabb fiú  az iskolában, ki a legmagasabb lány. Addig kérdezősködött amíg én is utánaérdeklődtem, h tudjak neki válaszolni.
Utána jött a kérdés, h meddig fogja tanítani a tanítónéni. Jól van, de ha csak negyedik végéig, akkor mi lesz utána? Azt is elmondtam, lesz osztályfőnök, meg tanárok. Aztán az kezdte foglalkoztatni, h ő mindig H osztályba fog-e járni és a párhuzamos mindig Sbs lesz-e? Vagy ez is változik? Akkor azt is elmagyaráztam, hogy negyedikig van H és Sbs osztály, aztán lesz A meg B, végül IX-XIIben lesz MI vagy BK vagy TT vagy KG.
Akkor jött az újabb kérdésözön, h azok mit jelentenek. Persze azt is elmagyaráztam.
Aztán úgy október közepetáján Laca azzal ált elém egyik nap, h ő kilencediktől a TT osztályban fog továbbtanulni, mert útálja a kockásfüzetet! Túl aprók a kockák és túl sokat kell kínlódni, h beleférjenek a számok.
Most, november közepére megint változott a Laca álláspontja, most legutóbb azt mondta, h ő meggondolta magát és a matek-infóra fog menni, mert nagyon kíváncsi, h mi lehet az a hatványozás.
Kíváncsi lennék, h volt-e még olyan első osztályos gyerek a Bartók líceumban, aki azon gondolkodott, h kilencediktől melyik osztályban tanuljon tovább.

2016. május 16., hétfő

Laca néptánc előadása a Bánsági Magyar Napokon

Laca az Aprókák tánccsoporttal táncolja a Sétálunk, sétálunk című koreográfiát.

video

2016. február 7., vasárnap

Heti kihívás

Az elmúlt héten, január 25 és 29 között a gyerekekkel mi is részt vettünk a www.gyereketeto.hu honlapon meghírdetett játékon. Minden nap egy feladatot végeztünk el a gyerekekkel, a kiírás szerint.
Hètfőn havas-deres mécsest készítettünk:

Kedden hópehely alakot vágtunk, majd puzzleként használtuk. Végül poháralátét lett belőle.


Szerdán vízben nyíló színes papírvirágokat vágtunk ki. Ez tetszett a fiúknak a legjobban.


Csütörtökön varázsfestés volt. A lapra előre viasszal meg volt rajzolva egy egyszerű minta, a fiúk pedig vízfestékkel kifestették a lapot és megörvendtek az előbújó mintának. Ennek is nagy sikere volt.


Utolsó nap pedig, pènteken, kuckót építettünk, ami szintén nagyon tetszett a fiúknak. Még Pamócka is élvezte, beugrált, kiugrált, megint és megint.



Nagyon kellemes volt az együtt eltöltött idő :-)

Néra völgye

A Néra völgyébe sikerült annyira későn èrkezni, h már teljesen sötét volt, így a kocsiban töltöttük az éjszakát. Hát... nem volt valami kényelmes...

Másnapi túránk a Bég szeme és a fölötte levő vízesès. Szép túra lett volna, de itt màr sok volt az ember és sajnos sok volt a szemét is :-( A vízesésben pedig elég kevés víz folyt, így nem volt annyira pompás, mint egy-egy képen ahogy mutatja.

Hát kb. ennyi volt a 2015-ös túrázós nyaralásunk.

Retyezát-csúcs

Szerdán reggel is korán akartunk indulni, de az azelőttvaló nap érkezett svájci pár megelőzött. Amikor a mi készülődésünk közben elmentek mellettünk teljes felszerelésben éppen csak köszöntünk nekik és arra koncentráltunk, hogy minden össze legyen rakva a hátizsákba, megreggelizzünk és induljunk. Az aznapi tervünk az volt, hogy a hegygerincen végighaladva megmásszuk a Retyezát csúcsot, aztán leereszkedünk a másik oldalon és kerülővel megyünk vissza a sátrunkhoz. Ehhez a gerincen kellett érintsük a 2 Lolaia csúcsot, az északit és a délit, majd leereszkedve a völgybe a Stănişoara patak völgyében ereszkedtünk volna le.

Lelkesen idnultunk, nekem a térdem éjjel egészen jól helyrejött, de azért a biztonság kedvéért Zalán tört nekem egy ágat, amit túrabotnak használhattam. Úgyanúgy végighaladtunk a köves úton mint azelőttvaló nap, de nem tértünk el a Gentiana kabanna felé, hanem tovább haladtunk a Pietrele nevűig. Ott tartottunk egy rövid szünetet, teletöltöttük a flakonjainkat és indulunk is tovább amerre a nyíl mutatott. A jelzés szerint 4 óra alatt érünk  majd el a Retyezát csúcsára.

A Pietrele kabannától erősen emelkedve vezetett az ösvény, a magas fenyőerdőben. Nem mondhatom, hogy éppen függőlegesen haladtunk volna felfele, de nem is álltunk messze tőle. Ahogy így haladtunk, időnként visszapillantva a fák közül már gyönyörű kilátás ígérkezett, messzire lehetett látni, egymással szinte párhuzamosan haladó hegyvonulatokat és a hegygerincekből kiemelkedő hegycsúcsokat. Felfele menet málnabokrot is találtunk, persze nem voltak rajta akkora málnák mint a sárosi bokron, de azért jót ettünk belőle. Ahogy egyre fennebb kerültünk néhol kőfolyásokon is fel kellett kapaszkodjunk, óriási nagy kődarabokra lépdelve. Eleinte még nagyon élveztem, pózoltam Zalánnak, hogy fényképezzen le, hogy hogyan mászok felfelé, meg mikor már felértem, hogy látszodjon, hogy mi van a hátam mögött, de bizony, ha tudtam volna, hogy egy idő után a táj megváltozik és már csak ilyen köves helyen kell folyamatosan és hosszasan mászni, nem lettem volna ilyen boldog.

Egyelőre tudatlanul haladtam előre, hol az erdei ösvényen, hogy egy-egy ilyen köfolyáson. Végül felértünk annyira, hogy elmaradtak a magas fenyőfák, átvették helyüket a kis borókafenyők. Közöttük áfonyabokrok voltak, tele áfonyával, meg is álltunk és jót ettünk az áfonyából is. Röviddel ezután kiértünk a gerincre és csodálatos látvány tárult elénk. Akármerre néztunk teljesen beláttuk a völgyet, a távoli falvacskákat, mezőket, gyönyörű látvány volt, azt hittem ezt már nem lehet fokozni. De ahogy emelkedtünk tovább a gerincen a látvány egyre szebb lett, egyre távolabbra lehetett látni. Érdekes módon ezen az útvonalon egyetlen ember sem előzütt meg, szembe sem jött senki, egész túra alatt egy fia lelket sem láttunk. Nem siettünk, kényelmesen haladtuk, ahol áfonyabokrot láttunk ott szemezgettünk róla, így haladtunk a gerincen. Nem is lett volna semmi baj, ha lábunk alatt nem sokasodnak meg a kövek, míg már semmi növényzet nem vett körül, csak egy óriási körakáson mentünk.

Ezt itt augusztusban abbahagytam, most pedig február 7.-én folytatom. A lényeg, h végül nem másztunk fel a Retyezát csúcsra, hanem egy egészen vadregényes helyen leereszkedtünk a patakig, h annak völguében forduljunk vissza. A leereszkedés nagyon nehéz volt, mert nem volt egy darabig ösvény és még a viperáktól is tartottunk,  mert a sűrű aljnövényzetben nem láttuk, h hova lépünk.

Végül szerencsésen leértünk, de mire visszaértünk a kempingbe arra bizony már sötétedni kezdett. Megvacsoráztunk az egyik panzió konyháján, majd bedőltünk a sátrunkba.

Másnap délelőtt megkérseztem a svájci házaspárt h milyen túrát terveztek aznapra, mire a válaszuk: " Heute, pause"

Aznap mi is pihentünk, csak annyi tennivalónk volt, h összeszedelőszködjünk és átautózzunk a Nèra völgyébe.