Németország, jun. 21-27

Laca napról-napra aranyosabb, egy ideje még én is meg vagyok lepődve, hogy milyen nagy gyermek lett belőle. Úgy tűnik, hogy most már teljesen mindent ért, nagyon jól lehet vele kommunikálni, és olyan kis szófogadó még egyelőre, mindent megcsinlál amit mondok neki. Zalánnak minden este nagyon megörvend, és rendesen provokálja, ha vénetlenül szóba mer velem állni, hogy csakis vele játszodjon. Nagyon aranyos. Most már megállapítottuk Zalánnal, hogy szaladni is tud, nem csak járni, néha úgy meg-meg lódul, hogy azt hiszem el fog esni, de nem, utána lelassít és megy tovább J

No és az utóbbi napokban az történt érdekes dolog, hogy pénteken elmentünk Lacával egy nagyobb, picit távolabb levő játszótérre. Ott eddig csak egyszer voltunk, gondoltam még Lacának is legyen változatosabb. Mikor már Laca be volt ülve a babakocsiba, hogy jöjjünk haza (mostanában semmi kendőzés L )felhívottt Zalán telefonon. Ahogy beszélgetünk, hát egy kb. velem egyidős csajszi belopakodik a játszótérre, és kérdi magyarul, hogy tényleg magyarul beszélek. No aztán mikor Zalánnal befejeztük a beszélgetést, akkor szóba elegyedtem vele, kiderült, hogy erdélyi magyar, és itt lakik Obereschachban 2001 óta, ide van férjhezjőve és van egy kislánya. Nagyon közel lakik a játszótérhez, megmutatta, hogy melyik házban és hívott, hogy ezen a héten egy nap látogassuk meg. Aztán beszámolok még róla hogy milyen volt a látogatás, mert szándékomban áll elmenni hozza. Nagyon élvezem, hogy pont itt lakik Obereschachban, mert mi volt a valószínűsége, hogy pont ebben a kicsi faluban legyen egy erdélyi magyar?

Aztán hétvégén kirándultunk. A szombati az úgy volt, hogy reggel 8-kor idejött Andreas, a Zalán kolegája a motrával (BMW 1150GS) felvette Zalánt hátul és elmentek Andreas egy haverjához, aki szombatra kölcsönadta a motrát Andreasnak (BMW 1200GS). Mire visszajöttek én asztalt terítettem, és miután megreggeliztünk elindultunk Konstanz nevü városba, én Lacával az Opellel, Zalán az Andreas BMWjével, Andreas pedig a haverja motrával. Nem egy úton mentünk, én úgy állítottam a GPS, hogy az autópályán vigyen, a fiuk pedig motorral valami szebb utakon akartak jönni. Az Andreas GPSén is, meg a milyénken is beállítottuk célpontank a Konstanz-i vonatállomást, hogy nehogy ott ne kapjuk meg egymást és már indultunk is. Jó utunk volt Lacával, Laca aludt, én egyik helyen ahogy mentem bal kéz felől még egy üllüt is láttam lecsapni a mezőn, de aztán elhibázhatta a zsákmányt, mert nem volt semmi a karmai között amikor felszállt. Aztán mikor Konstanzba érkeztem, ott a cél előtt 11 méterrel jobbra volt egy nyíl, hogy ott van egy fedett parkoló, oda gyorsan betértem és behajtottam a parkolóba. Ott annyit szerencsétlenkedtem, hogy az valami fantasztikus. Először is a parkolóhleyek annyira szűkek, vagy a mi kocsink hosszú, vagy én vagyok ügyetlen, szóval, először kaptam egy üres parkolóhelyet, nekifordultam, de nem sikerült beállni, és mivel volt egy autó a hátam mögött, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek. Ezt meg is bántam, mert két szinttel lennebb kellett menjek míg megint láttam egy helyet. Na, gondoltam, ide most már muszáj beállni, mese nincs. Jobb felől egy oszlop, bal felől egy autó, na de addig szerencsétlenkedtem, amíg, igaz enyhén ferdén, de beálltam. Akkor jött a további szerencsétlenkedés. Lacát betettem a babakocsiba, mindent összeszedtem amire esetleg szükség lehet és elindultam. Megtaláltam a liftet, oda beültünk Lacával és akkor újabb probléma: melyik gombot nyomjam meg? U1? U2? U3? 1? 2? 3? EG? Szóval kisütöttem, hogy én megnyomom az 1-es gombot. Fel is mentünk, kiszállunk, hát egy fél emelettem lennebb vagyunk mint a kijárat. No, gondolom, akkor újabb próbálkozás, megnyomom a 2-est. Hát akkor meg egy fél emelettel fennebb szálltam ki mint a kijárat. Akkor már nem akartam többet liftezni, megfogtam Lacát babakocsistól szöröstől-bőröstől és levittem a lépcsőn. Később Andreastól megtudtam, hogy az EG feliratú gombot kellett volna megnyomjam, mert az az Erde és a Grund szavak rövidítése, tehát az vitt volna a föld szintjére. Ameddig végre kikecmeregtem a parkolóházból, elindultam az állomás felé, már hívott is Zalán, hogy ők is megérkeztek.

Nagyot sétáltunk a Bodensee partján, igazi nagyot, megnéztük a hattyúkat, kacsákat, hajókat, mindent ami látnivaló volt. Belemostuk a lábunkat is a tóba, még Lacának is lehúzta Zalán a szandálkáját. Később egy padra is leültünk és néztük, hogy a hattyúk hogy úszkálnak a parton, várva, hogy valaki dob nekik valami ennivalót. Végül annyira megéheztünk, hogy eldöntöttük, hogy a McDonaldsban fogunk enni (ott volt az állomással szemben), hogy ne kelljen még várni valahol amíg az étekt kihozzák. Lacának persze pakoltam itthonról kaját.

Miután ettünk eltávolodtunk a tótól és besétáltunk a központba. Ott is szétnéztünk, végül ettünk egy fagyit és visszaindultunk a kocsihoz.

Konstanzból továbbmentünk Schaffhausenbe, ez már Svájc, ahol a Rajnán van egy gyönyörű vízesés. Ide már úgy mentünk, hogy követtem kocsival a 2 motrot. Itt is nagyot sétáltunk, nyugis tempóban, sokszor megálltunk, fényképeztünk, nézelődtünk. Mikor már körbejártuk a vízesést nagyon elfáradtunk, vissza szerettünk volna hajókázni a túlpartra, de kiderült, hogy aznap már nem megy többször a hajó, vissza kellett sétáljunk ugyanazon az úton amit már egyszer megtettünk, hogy a hídon át tudjunk menni. Elég későn indultunk vissza Schaffhausenből, nem tudom már hogy hány óra volt, de kb. este 9 körül, és sajnos így Laca nagyon elfáradt és megint sírt az autóban. Zalán (ő ment elől a motorral hazafele jövet) kissé bekeményített az autópályán, 140el száguldottunk hazafelé, én tartottam az iramot, hogy ne maradjak le, de meg kell mondjam, egy síró gyerekkel hátul, 140-el száguldani az autópályán nem egy leányálom.

Vasárnap Baselbe mentünk, ez is Svájcban van. Későn indultunk, az előző napi későn érkezés miatt. A határon azt hittem bár meg fogják kérdezni, hogy hova megyünk, mikor meglátják a romániai számtáblás autót, de nem, senki nem foglalkozott velünk, egyszer sem állítottak meg. Ennek külön nagyon örvendtem. Baselbe úgy mentünk, hogy felvettük a fürdőruhánkat, hogy majd megfürdünk a Rajnában. Aztán abból nem lett semmi, mert a víz hihetetlenül hideg volt. Ennek ellenére egy páran úszkáltak a folyóban, nem tudom, biztosan ők edzésben vannak, hogy be tudtak menni abba a hideg vízbe. Baselben nagyon érdekes, hogy a Rajnában akik úsznak, húznak maguk után egy nagy színes szatyrot a vízen. Zalántól megtudtam, hogy azok olyan zacskók amik nem eresztik át a vizet, abba az ember mindent belerak, és akkor nem kell ott kiszálljon a vízből, ahol belement, hanem egyszerüen valahol bemegy, lecsorog a Rajnán ameddig akar, ott kiszáll, a szatyorból előszedi a ruhát törölközőt, cipőt, mindent, felöltözik és mintha mi sem történt volna, megy tovább. Na de, kicsit előreszaladtam. Baselben is bementünk a központban egy parkolóházba és mikor jöttünk kifele, akkor már tudtuk, hogy az EG feliratú gombot kell megnyomni. Itt először a Rajna partján sétáltunk, megmostuk a lábunkat a hideg vízben. 2 utcai zenész csoportot is láttunk és hallottunk, amitől nagyon jókedvünk kerekedett. Addig is jókedvünk volt, de valahogy a zenétől még jobb hangulatunk lett. Később a központban sétáltunk egy nagyot, megnéztük a katedrálist (csak kívülről). Ahogy mentünk felfele egy meredek utcán, egyszercsak egy jelentéktelen kis házon aminek volt egy ajtaja, egy ablaka jobbról, kettő meg balról, látjuk, hogy azt írja, „matematikai intézet”. Mondom Zalánnak, hogy hogy létezik, hogy egy ilyen kicsi házban legyen a matematikai intézet. Később rájöttünk, hogy csak látszólag volt kicsi a ház, mert mi csak egyik felét láttuk, de a másik fele a Rajna partjára nézett, és volt legalább 4 emeletes a ház, annyira meredek ott a part. Baselben rengeteg fiatal volt az utcán, szinte csak fiatalok voltak, és megleptésemre, a csajok közül mindenki úgy volt öltözve, hogy én is szivesen viseltem volna akármelyiknek a ruháit. Semmi kirívó, semmi extravagáns, egyszerü ruhácskák, rövidnadrágok, trikók, nagyon tetszett mindenik. Ezenkívük Konstanzban is és Baselben is rengetegen járnak biciklivel, hihetetlen számú bicikli van lekötve mindenhol a járdán. Még egy terhes nőt is láttam biciklizni, pedig már egészen jól kivehető pocakja volt.

Hazafele nagyon szép helyen jöttünk, amerre a GPS akart hozni, arra egy adott pillanatban le volt zárva az út, terelőúton kellett menjünk. És így átjöttünk a „naturpark Schwarzwald”-on. Nagyon szép hely, csupa fenyőerdők körös körül, az út egy elég keskeny és mély völgyben kanyargott. Nagyon szép volt.

Szép hétvégénk volt, a következőre egy kicsit nyugisabbat terveztünk, el szeretnénk menni egyet fürödni.

Németország, jun. 19-20

Sokat esett az eső, szombaton d.e. is zuhogott. Beugrott hozzánk Michel, erre járt valamiket vásárolt, így aztán nem ment el úgy az ablakunk előtt, hogy ne jött volna be. Laca pont aludt, így aztán jót beszéltünk itt a konyhában hárman. Elég ráérős volt, azt hiszem több mint egy órát nálunk volt.

D.u. végre szép idő lett, így felkerekedtünk és elmentünk innen a második faluba, Niedereschach a neve. Zalán egy motoros kolegájától tudta, hogy ott a hétvégén Touratech kiállítás van. Mint kiderült itt van Niedereschachban a Touratech gyár, amellett volt egy, én inkább motoros találkozónak mondanám. Kb. ugyanaz mint otthon szokott lennei ilyen helyeken. Elől standok, motoros cuccokat lehetett volna venni, ami különbözött az az volt, hogy itt volt egy csomó motor, amit ki lehetett próbálni. Az emberek csak feliratkoztak, (persze be voltak jól öltözve motoros ruhába, cipőbe, sisakba) és mehettek az általuk választott motorral egyet az úton. Tovább sörsátrak is voltak, enni is lehetett volna. Leghátul pedig volt egy motoros cross pálya és ott verseny volt, megnéztünk mi is 4 motorost, ahogy kaptattak fel a dombra és ereszkedtek le, hát szerintem nagyon félelmetes volt. Eddig élőben még nem láttam ilyent. Mikor végül megálltak és levették a sisakjaikat, akkor lepődtem meg, én ilyen kis 19-20 éves srácokra számítottam volna, ezek pedig olyan 40 év fölötti pasasok voltak. Amit még megfigyeltem, hogy nálunk otthon a motoros találkozókon általában mindenki egyformán néz ki, fekete bőrcucc, nagyrészt férfiak (gyerek még vénetlenül sincsen). Itt nagyon változó volt az életkor, Lacánál kisebb gyerektől, 60 év fölötti nőkig, férfiakig minden korosztály képviselve volt, és kb. annyi volt a nő is mint a férfi. Sok mindent megbámultunk, aztan estefele hazajöttünk.

Vasárnap reggel lejött hozzánk Maria (Zalán romániai koleganője, itt lakik az épületben a harmadik emeleten), hogy nem-e lenne kedvünk elmenni Triberg nevű helyiségbe, jönnének ők is, barátostól. Hát már miért ne lett volna kedvünk, Triberg innen csak kb. 25 km-re van és ott van állítólag Németország legmagasabb vízesése. El is mentünk oda, de ott majd megfagytunk, nagyon hideg volt. Ez a Triberg már egész magasan lehet, a vízesések nagyon szép helyen vannak, fenyőerdő veszi körül, a talaj meg sok helyen sziklás, de a látogatók aszfaltozott ösvényen és fapallókon sétálnak. Azt mondják, hogy a vízesés 163 m magas, szerintem ez kicsit csalás, mert nem egyben zúdul le a víz 163 métert, hanem lezúdul egy szakaszon, akkor folyik a patak, akkor megint lezúdul, stb., de így is nagyon szép a hely. Tribergbe elfelejtettem elvinni a hordozókendőt, így Laca a babakocsiból nézte a tájat, de nem volt semmi gond, jól érezte magát. Kicsit későre aludt így el, és elég keveset aludt, de nem volt gond. Mókusokat sajnos nem láttunk, szerintem a hideg miatt, de sok-sok madarat láttunk, szebbnél szebbeket. Tudnak ezek a németek valamit, a bejáratnál árulnak földimogyorót, és azzal lehet etetni az állatokat. Így egész közel lehet őket csalogatni és meg lehet őket csodálni. Onnan aztán lementünk Tribergbe a városba, ott van egy ház aminek az a neve “Az 1000 órás ház” Ezt csak én néztem meg, Zalán kintmaradt, mert Laca pont akkor aludt, de amúgy Zalán nem is égett a vágytól hogy megnézze. Ez a ház, tul. képpen egy nagy ajándéküzlet és azon belül van a rengeteg óra. Kakkukos órákról van szó, különbnél különbek, vannak hagyományosak meg egészen modernek is. Érdekes volt. Szintén ebben az üzletben láttam olyan kislány és kisfius hőmérőt, amilyen Nagymamánál volt régebben, de aztán nem vettemJ

Mikor már mindent megnéztünk akkor beültünk egy vendéglőbe és Jägerschnitzel-t ettünk. Nagyon finom volt, valami gombás mártás volt csinálva melléje és frissen készített nudli. Nyám-nyám, ezt igazán kár lett volna kihagyni J

Miután hazajöttünk kicsit megpihentünk, este pedig lementünk a faluba, mert itt most a hétvégén Dorffest volt. Ezt kb. úgy kell elképzelni, mint nálunk otthon is akármelyik falunapokat, sátrak, sör, kolbász, sok ember, stb. Az egyik sátornak az volt a neve, hogy „Musikanten Insel”. Oda bementünk kicsit hallgatózni, megleptésemre a zenészek egészen fiatal srácok voltak. Kb. olyan zenét játszottak, mint amilyen a német rádió is sugározni szokott, nagyon jólesett hallgatni.

Aztán vasárnap egy adott pillanatban felhívott Anette, mert én szombaton mondtam Michelnek, hogy kérdezze meg Anettetől, hgoy nem-e tudna nekem valami folyóiratot, könnyü olvasmányt kölcsönadni. Nos, Anette azért hívott, hogy találkozzunk Villingenben a városban, és menjünk el együtt a könyvtárba, vegyünk ki könyvet nekem meg Lacának. Így is lett, találkoztunk Anettevel és kivettünk ezt-azt a könyvtárból. Aztán sokat üldögéltünk Lacával a központban a padon, utána pedig kenyeret vettünk és busszal hazajöttünk. Olvasgathatok, javíthatom a némettudásomat.

Első hétvégénk Németországban (jun. 12-13)

Szombaton d.u. bebicikliztünk Villingenbe, azt hittem nehezebb út lesz, de egyáltalán nem az, és a bicikliúton, autómentesen karikázni nagyon kellemes. Egész d.u. ott sétáltunk Villingen közponbtjában. Laca is csomót jött ment, egyszer nagyon megharagudott, mert Zalán elvitte a ringispiel mellől és akkor olyan koncertet csapott, hogy szerintem nem csak a központban levő emberek, hanem egész Villingen hallotta. Nagyon nagy szája van ennek a gyereknek, nem tudom, hogy vajon csak én hallom-e úgy, de nekem az az érzésem, hogy nem hallottam nála hangosabbat, sőt, még olyant sem aki egyáltalán megkőzelítené.

Vasárnap elmentünk Sigmaringenbe, meglátogatni az ott levő kastélyt. Idegenvezetővel jártuk (volna) körbe, az idegenvezető minden teremben hosszasan magyarázott. Sajnos én abból semmit sem hallottam (bár a némettudásomnak biztosan jót tett volna), mert Lacának a kastély egyáltalán nem tetszett, amíg bent voltunk, hangosan adta hírül, hogy ő inkább ki szeretne menni. Az előtérben, a lépcsőházban, és a fürdőben még csendben volt, de aztán a következő teremben eltörött a mécses. Akkor az idegenvezetővel megegyeztünk, hogy ők mennek elől, mi pedig 1-2 teremmel lemaradunk és úgy követjük őket, hogy legalább a többiek halljanak valamit a magyarázatból.

Első hét Németországban (jun. 7-10)

Kedden röviddel miután megjött Zalán a munkából megjött hozzánk Michel (Zalán kolegája) és Annette (Michel barátnője) biciklivel, hogy menjünk együtt volley-zni Neuhausenbe. El is indultunk, Laca üldögélt hátul a biciklisülésben, én pedig tekertem a biciklit. Neuhausen alig 4 km-re van innen, de 2 nagy dombon kell kihajtani a biciklit, elég fárasztó volt. A többiek pedig sokkal gyorsabban haladtak volna nélkülem, én kicsit úgy éreztem magam mint a gyenge láncszem a csapatban :). Tekertük, tekertük a biciklit és egyszercsak, mikor már nagyon közel voltunk, Laca elaludt az ülésben. Így aztán mondtam a többieknek, hogy menjenek nyugodtan előre, én a hátralevő kb. 200 métert gyalog fogom megtenni, mert ha nem, akkor Lacának nagyon lóg a feje, nem arra találták ki a biciklisülést, hogy a gyerek aludjon benne. Így aztán a többiek előrementek, megmutatták, hogy hova kell menni, én pedig gyalogosan felkaptattam az utolsó dombon. Ezek a dombok olyanok, mintha az ember Sároson és a környékén biciklizne, a különbség csak annyi, hogy itt jó az út, de azért az emelkedőkön jól meg kell dolgozni. Így érkeztünk meg mi Lacával a vollezás színhelyére, ott leterítettem a hordozókendőt a földre, Lacát ráfektettem, másik felével betakaram, és úgy aludt, hát órára nem tudom mennyit, de jó hosszasan. Közben még én is megpróbálkoztam a vollézással. A mi csapatunk nyert, de ez persze nem az én érdemem volt :)

Ahol ez a volley pálya van, ez egy szabadtéri pálya, ott nagyon szép körben a hely. Fenyőerdők veszik körül, távolabb hegyek is látszanak, hatalmas szépen nyírt füves terület van, közötte focipályák, meg ez a homokos aljú volley pálya.

Mellette meg egy kis homokozó, mintha pont Lacának lett volna odakészítve. Miután felébredt, Laca nagyon jól érezte magát, csomót jött-ment a fűben, homokozott is, szemmel láthatóan tetszett neki a hely. Aztán mikor már eljött a 8 óra, és a társaság már a söreit fogyasztotta, mert ott egy kis bódéban ilyensmit is árulnak, derült égből villámcsapásként jött egy eső. Mindenki gyorsan szedelőzködni kezdett, nekünk pedig Joshua (Zalán egyik kolegája) felajánlotta, hogy autóval hazahoz, befért a bicikli is az autójába, így aztán nem áztunk bőrig. Így telt el a kedd d.u., utána már csak a fürdés és a lefekvés volt hátra.

Szerdán d.e. a közeli játszótérre mentünk, ott egy egyfogú alak pont a füvet kaszálta, kicsit beszélgettünk amikor végzett a fűnyírással. Erről jut eszembe. Azt hittem, hogy idejövök Németországba, nagyjából mindent fogok érteni, amit mondanak, és alig fogok tudni megszólalni. Ehhez képest pont fordítva van. Nagyon sok szót tudok, igaz nehezebben jut eszembe, de azért amit szeretnék, azt még eddig mindig el tudtam mondani, de amit ezek beszélnek... hát ember legyen a talpán aki megérti. Nagyon gyorsan beszélnek, nagyon sok magánhangzót elnyelnek, számomra nehéz megérteni. A háziasszonyunk, Gisela, úgy beszél, hogy azt értem, de a két lánya közül az egyik hogy mit mond, azt még eddig mindig vissza kellett kérdezzem. Na de, próbálkozom, és remélem, hogy ahogy telik az idő az én fülem is megszokja ezt a hadarást.

  D.u. pedig konkrét cél nélkül elindultam Lacával meg a biciklivel. Kimentünk egy domobon, ahol egy útkereszteződés volt., (bicikliút kereszteződés). Ott a fenyőerdő aljában egy pad is volt, oda letelepedtünk és ott Lacával elég sok időt töltöttünk, csak akkor jöttünk haza, amikor büdösséget éreztem a fiam körül :)

Laca nagyon figyelmes kis gyerek lett közben, minden hangyát, bogarat, csigát, mindent amit észrevesz nagy gonddal megvizsgál és magyaráz erősen, hogy én is vegyem észre. Néha van, hogy a nagy vizsgálást a hangyák nem élik túl....

Csütörtökön aztán megint csak játszóterezés, meg ilyen itthoni időtöltéssel telt az idő, megkerestem egy másik játszóteret is, ami sokkal nagyobb mint a legközelebb levő. Sétálás közben újra megállapítottam, hogy milyen szép gondozott itt minden, a házak, a kertek, az udvarok. Érdekes módon itt sehol sem láttam kerítést, esetleg egy kis élő sövény jelzi a területek szélét, de az sem mindenhol. Az emberek köszönnek egymásnak, mindenki mindenkinek azt mondja, hogy „Halo”

  Pénteken d.u. aztán elmentünk Lacával egy közeli állatkertbe, akár parknak is lehetne nevezni. Biciklivel mentünk, Obereschach melletti helységbe, az a neve, hogy Kappel. Az állatkert nem nagy, beléptidíjat nem kell fizetni, egy tó van a közepén, abban kacsák úszkálnak, volt egy hattyú is, meg valami fehér fejű fekete vizi madarak, amik fogalmam nincs hogy mik lehettek. Nagyon szelíd állatok, kijönnek a vízből, ott sétálnak az ember mellett. Akkor vannak pónilovak, kecskék, juhok, 2 szamár. Vannak tyúkok, kakas, nyuszi, páva, galamb, szóval inkább háziállatok vannak. Ja, és valami papagályfélék is voltak egy ketrecben. Ha az ember továbbsétál, van egy nagy játszótér, ott telides teli volt gyerekekkel, arréb egy csendes patakrésznél ki van írva, hogy „Wasser Spielplatz”, szóval ez egy igazi gyerekparadicsom. Lacának nagyon tetszettek az állatok is, de legalább ugyanannyira tetszett neki az, hogy a földön néhol kavics, néhol pedig faforgács volt, és azokat lehetett tenni-venni. A kakas mellett Laca bedugta a kicsi újját a rácson, a kakas pedig odakapott. Laca annyira megijedt, hogy utána hosszasan kellett vigasztaljam, gyorsan elvittem onnan, de még úgy is sírt egy darabig. Ide még feltétlenül vissza fogunk menni, mert közel van, egész délutános program és direkt gyerekeknek van kialakítva.

  Aztán tegnap este átjött Gisela, és meghívott magához, az út tulsó oldalára, mert tegnap töltötte a 64 évet, és grilleztek ott nála az udvaron. Zalán hozott magával otthonról 2 üveg Lacrima lui Ovidiut, hogy ha valakinek ajándékot kell majd adni, akkor legyen amit, így aztán tegnap egyik üveg bort Gisela-nak ajándékoztuk. Mindenféle finomságot ettünk, nagyon kedves volt tőle hogy áthívott. Azt hiszem szimpatizál minket :)