Németország, jun. 19-20

Sokat esett az eső, szombaton d.e. is zuhogott. Beugrott hozzánk Michel, erre járt valamiket vásárolt, így aztán nem ment el úgy az ablakunk előtt, hogy ne jött volna be. Laca pont aludt, így aztán jót beszéltünk itt a konyhában hárman. Elég ráérős volt, azt hiszem több mint egy órát nálunk volt.

D.u. végre szép idő lett, így felkerekedtünk és elmentünk innen a második faluba, Niedereschach a neve. Zalán egy motoros kolegájától tudta, hogy ott a hétvégén Touratech kiállítás van. Mint kiderült itt van Niedereschachban a Touratech gyár, amellett volt egy, én inkább motoros találkozónak mondanám. Kb. ugyanaz mint otthon szokott lennei ilyen helyeken. Elől standok, motoros cuccokat lehetett volna venni, ami különbözött az az volt, hogy itt volt egy csomó motor, amit ki lehetett próbálni. Az emberek csak feliratkoztak, (persze be voltak jól öltözve motoros ruhába, cipőbe, sisakba) és mehettek az általuk választott motorral egyet az úton. Tovább sörsátrak is voltak, enni is lehetett volna. Leghátul pedig volt egy motoros cross pálya és ott verseny volt, megnéztünk mi is 4 motorost, ahogy kaptattak fel a dombra és ereszkedtek le, hát szerintem nagyon félelmetes volt. Eddig élőben még nem láttam ilyent. Mikor végül megálltak és levették a sisakjaikat, akkor lepődtem meg, én ilyen kis 19-20 éves srácokra számítottam volna, ezek pedig olyan 40 év fölötti pasasok voltak. Amit még megfigyeltem, hogy nálunk otthon a motoros találkozókon általában mindenki egyformán néz ki, fekete bőrcucc, nagyrészt férfiak (gyerek még vénetlenül sincsen). Itt nagyon változó volt az életkor, Lacánál kisebb gyerektől, 60 év fölötti nőkig, férfiakig minden korosztály képviselve volt, és kb. annyi volt a nő is mint a férfi. Sok mindent megbámultunk, aztan estefele hazajöttünk.

Vasárnap reggel lejött hozzánk Maria (Zalán romániai koleganője, itt lakik az épületben a harmadik emeleten), hogy nem-e lenne kedvünk elmenni Triberg nevű helyiségbe, jönnének ők is, barátostól. Hát már miért ne lett volna kedvünk, Triberg innen csak kb. 25 km-re van és ott van állítólag Németország legmagasabb vízesése. El is mentünk oda, de ott majd megfagytunk, nagyon hideg volt. Ez a Triberg már egész magasan lehet, a vízesések nagyon szép helyen vannak, fenyőerdő veszi körül, a talaj meg sok helyen sziklás, de a látogatók aszfaltozott ösvényen és fapallókon sétálnak. Azt mondják, hogy a vízesés 163 m magas, szerintem ez kicsit csalás, mert nem egyben zúdul le a víz 163 métert, hanem lezúdul egy szakaszon, akkor folyik a patak, akkor megint lezúdul, stb., de így is nagyon szép a hely. Tribergbe elfelejtettem elvinni a hordozókendőt, így Laca a babakocsiból nézte a tájat, de nem volt semmi gond, jól érezte magát. Kicsit későre aludt így el, és elég keveset aludt, de nem volt gond. Mókusokat sajnos nem láttunk, szerintem a hideg miatt, de sok-sok madarat láttunk, szebbnél szebbeket. Tudnak ezek a németek valamit, a bejáratnál árulnak földimogyorót, és azzal lehet etetni az állatokat. Így egész közel lehet őket csalogatni és meg lehet őket csodálni. Onnan aztán lementünk Tribergbe a városba, ott van egy ház aminek az a neve “Az 1000 órás ház” Ezt csak én néztem meg, Zalán kintmaradt, mert Laca pont akkor aludt, de amúgy Zalán nem is égett a vágytól hogy megnézze. Ez a ház, tul. képpen egy nagy ajándéküzlet és azon belül van a rengeteg óra. Kakkukos órákról van szó, különbnél különbek, vannak hagyományosak meg egészen modernek is. Érdekes volt. Szintén ebben az üzletben láttam olyan kislány és kisfius hőmérőt, amilyen Nagymamánál volt régebben, de aztán nem vettemJ

Mikor már mindent megnéztünk akkor beültünk egy vendéglőbe és Jägerschnitzel-t ettünk. Nagyon finom volt, valami gombás mártás volt csinálva melléje és frissen készített nudli. Nyám-nyám, ezt igazán kár lett volna kihagyni J

Miután hazajöttünk kicsit megpihentünk, este pedig lementünk a faluba, mert itt most a hétvégén Dorffest volt. Ezt kb. úgy kell elképzelni, mint nálunk otthon is akármelyik falunapokat, sátrak, sör, kolbász, sok ember, stb. Az egyik sátornak az volt a neve, hogy „Musikanten Insel”. Oda bementünk kicsit hallgatózni, megleptésemre a zenészek egészen fiatal srácok voltak. Kb. olyan zenét játszottak, mint amilyen a német rádió is sugározni szokott, nagyon jólesett hallgatni.

Aztán vasárnap egy adott pillanatban felhívott Anette, mert én szombaton mondtam Michelnek, hogy kérdezze meg Anettetől, hgoy nem-e tudna nekem valami folyóiratot, könnyü olvasmányt kölcsönadni. Nos, Anette azért hívott, hogy találkozzunk Villingenben a városban, és menjünk el együtt a könyvtárba, vegyünk ki könyvet nekem meg Lacának. Így is lett, találkoztunk Anettevel és kivettünk ezt-azt a könyvtárból. Aztán sokat üldögéltünk Lacával a központban a padon, utána pedig kenyeret vettünk és busszal hazajöttünk. Olvasgathatok, javíthatom a némettudásomat.