Vasárnap visszaérkeztünk a kirándulásunkból. Nagyjából a terv szerint haladtunk és mindenhol nagyszerűen éreztük magunkat. Igazi kikapcsolódás volt nekem, nem kellett főzésre, takarításra, ilyenekre koncentráljak, csak arra kellett gondom legyen, hogy Laca jól érezze magát.
Laca valószínűleg jól is érezte magát, mert ez alatt a hónap alatt megtanult járni. Mikor elindultunk Temesvárról, akkor már nagyon ügyesen ment a bútorokba kapaszkodva és nagy ritkán 1-1 lépést fogózás nélkül is megtett, de igazán nagyon ritkán. Aztán Kolozsváron gyakorlatozni kezdett, napról napra fejlődött és egyre több és több lépést meg mert tenni fogózás nélkül. Most már annyira jól megy neki a járás, hogy odakint is le tudom tenni egy-egy rövid időre.
A 4 hétből, amíg oda voltunk, hármat Tibikével együtt töltöttünk, aminek külön nagyon örülök, mert a 2 unokatestvér nagyon jól összeszokott a végére, nagyon aranyosan játszottak együtt. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ültek valami játék mellett és azt együtt piszkálták, egyáltalán nem. A közös játék az volt, hogy Tibike átszaladt egyik szobából a másikba, Laca pedig utánatotyogott. Mikor meglátta Tibikét akkor mindig hangos hahotázásban tört ki, erre Tibike persze kacagással válaszolt és átiramodott a másik szobába, Laca utána, és ezt hangos kacagás közepette hosszasan tudták együtt játszani. Olyan bújócskafélének lehetne nevezni. Ezenkívül esténként együtt pancsoltak a fürdőkádban, amit szintén mindketten élveztek.
Közben, április 18.-án megünnepeltük a Tibike 3 éves szülinapját is, sajnos én aznap pont nagyon meg voltam hűlve, de ezt leszámítva jól telt, ott voltak a Tibike Szentgyörgy-i nagyszülei, Szili, Iza, no meg a mi családunk, Rékáék, Csannáék és mi hárman.
Nagy bánatomra sem Sárosra, sem Kadicsfalvára nem jutottunk el a sok esős idő miatt, ezt majd legközelebb feltétlenül be kell pótoljuk.
