Utolsó hét Németországban

Ez a hetünk elég mozgalmas volt, hétfőn d.e. bementünk Lacával Villingenbe és ott töltöttük el a délelőttöt. Amikor Villingenbe megyek, akkor mindig egy parkolóházban hagyom a kocsit, de hihetetlen, hogy milyen szűkekre szabják azokat a parkolóhelyeket. Most már igazán értem a kicsi városi autó elnevezést, a miént egyáltalán nem fér be ebbe a kategóriába.

Kedden d.e. ismét elmentünk Kappelbe az állatkerbe, erről már többször szó esett. Kedden d.u. vollézni voltunk Neuhasenben, utána pedig grilleztünk. Laca most már teljesen tisztában van a grillezéssel, és mikor meglátja a rácsot már mutogat, hogy tegyük fel rá a húst, amit aztán megeszünk, itt teszi be a kezét a szájába.

Szerdán Königsfelden voltunk a strandon, a Zalán kolegái közül egy páran mikor meghallották Zalántól, hogy mi oda készülünk eldöntötték, hogy ők is jönnek. Utólag kiderült, hogy ők tudták, hogy ott is van vollépálya és főleg azért jöttek, nem azért, hogy velünk fűrdőzzenek. Lacának is nagyon tetszett a strandon, a gyerekmedence nagyon vagányul meg van csinálva. 3 kicsi medencéből áll, minden medence más más szinten van. A legalacsonyabban és a legmagasabban levő között lépcsőn lehet közlekedni, a többiek között kicsi, rövid, kisgyerekeknek való csúzda van. Aztán helyenként a medence szélén csorog vagy 5 helyen a viz, akkor másik helyen úgy néz ki mint egy kis szökőkút, szóval nagyon hangulatos. Sok gyerek volt és szemmel láthatóan kisebbtől nagyobbig mindenik élvezte.

Csütörtökre a Zalán kolegái szerveztek egy hivatalosabb bulit, kimentünk valahova az erdő szélére, ott volt egy faházikó, előtte grillrács. Egy kosárban sok-sok labda meg egyéb játékok, volt ott ping-pong asztal, szóval egy ilyen kikapcsolódóhelynek lehet nevezni. Sajnos csütörtökre eljött a rosz idő is, de azért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. Ez ilyen ha jösztök lesztek, ha hoztok esztek alapon volt szervezve Ott Zalánnak sok-sok kolegájával összeismerkedtem, csak persze túl sokan voltak és valószínű más helyszinen már nem ismerném meg őket. Laca ott is nagyon jól érezte magát. Mielőtt az eső eleredt volna sokat jött-ment, játszott a labdákkal, sorban kipróbálta őket :)

Aztán pénteken, szombaton nem mentünk sehova, mert sokat esett az eső, ilyenkor nehezebben telik el a nap, Lacán is látszik, hogy kívánkozna kimenni.

Aztán a hétvégére Zalán ismét kapott egy motrot kölcsön. Ez úgy történt, hogy az egyik kolegájával beszélgetett, Gerddel, a múlt hét egyik napján és addig-addig folyt a szó, míg kiderült, hogy a hétvégén Gerd megy el Forma 1et nézni, mert most vasárnap itt volt a futam Németországban és felajánlotta Zalánnak, hogy mivel neki amúgy sincs szüksége a motrára, hozza el Zalán és motorozzon egyet a hétvégén. Egy Yamaha XT600-asról van szó. Akkor ha már motor volt, akkor ugye menni is kellett valahova :) Zalánnak pár kolegája csatlakozott, hogy eljön velünk a RavennaSchluchtba, a Ravenna, szerintem inkább patak, szorosba. Így aztán vasárnap reggel 9kor gyülekezni kezdtek az emberek itt nálunk Obereschachban, először megjött Andreas (akivel Konstanzban és Schaffhausenben voltunk) a motrával, aztán megérkezett Horst (akit én inkább Herr Naethernek kellene emlegessek, mert ő egy 60 év fölötti úriember) a feleségével Brigittevel a VW dubájukkal, aztán megjött Klaus, szintén motorral, végül megérkezett Michel és Annette, autóval. Én bekéreztem a Michelék autójába, (sporlós gondolatmenetem az volt, hgoy minek menjünk 3 autóval, ha 2ben is elférünk :) ) így aztán 3 motorral és 2 autóval, összesen 9-en elindultunk kirándulni.

Nagyszerüen telt a nap, maga a szoros egy olyan másfél órás sétaút volt, utána megálltunk, megettük az otthonról pakolt szendvicsinket. Megkóstóltuk a híres feketeerdőtortát, aztán visszasétáltunk a kocsihoz. Onnan a TitiSee-hez mentünk, de ott csak keveset maradtunk, mert nagyon zsúfolt volt a hely, rengeteg turista volt, így aztán végül a visszafeleúton, Villingen előtt kb. 8 kmvel álltunk meg valahol és ott ittunk, hát ki egy kávét, ki teát, volt aki még sütizett is.

Ez volt az utolsó kirándulásunk Németországban, utána már csak a hazaút következett, egy hihetetlenül megpakolt kocsival...

---és papírszámtáblákkal.

Függöny vagy füst?

Egyik volézás után ismét grillezés volt, mi is ott voltunk, Laca is tudja most már hogy olyankor mi történik, és izgatottan várja, hogy végre együnk. Jens begyujtotta a tüzet, ő a tűzfelelős, Laca pedig jött-ment, ott a nagy zöld területen ahogy szokott. Én a rácshoz elég közel ültem egy padon. Egyszercsak Laca visszafordul, vissza akar jönni mellém, hát a füstöt pont úgy fújja a szél, hogy pont közöttünk van. Kicsi ideig zavartan álldogált, aztán olyan mozdulatot tett mint mikor megy ki a teraszra és elhúzza a függönyt. Utána zavartan nézte, hogy a füst miért nem húzodott félre. Nagyon aranyos volt :)

Németország, júl. 17-23

A szombati napunk, mivel Zalán munkában volt, pont olyanra sikerült, mint akármelyik hétköznap. El szerettünk volna menni Königsfeldre fürödni, de sajnos elromlott az idő, ami a szerencse, hogy csak egy napra romlott el, tegnap már megint szépidő volt, de nem az az óriási hőség, hanem csak olyan kellemes nyári meleg. Szombaton Zalán későn is ment munkába, elvégre szombat volt, nem siethet az ember szombaton is, így csak 5re tudott hazajönni, tehát szombaton már nem mentünk sehova.

Vasárnap, 9 órakor elindultunk Strasbourgba. Hát ott nagyon jól telt, annyit jártunk, hogy lehet hogy a Wutach Schluchtban sem többet, de sok szép dolgot láttunk. Először a központot néztük meg, ott van egy óriási katedrális, 163m a tornya, az embernek elfárad a nyaka, ha a tetejét szeretné megnézni. Ott a főtéren leültünk egy teraszra és megittunk Zalánnal egy-egy kávét. Aztán felváltva bementünk és a templom belsejét is megcsodáltuk. Én jártam be először, és elfogott az az érzés, hogy milyen hatalmas ez a templom és milyen kicsi és jelentéktelen vagyok én hozza képest. Hihetetlen cicomás benne minden, lefényképeztem a szószéket, az is tiszta csipke, faragás, nagyon cicomás. Aztán Zalán is bement szétnézni és mivel azok a képek, amiket én készítettem nem sikerültek, kértem hogy ő is készítsen párat odabent. Onnan aztán elsétáltunk a történelmi városon keresztül az európai parlamenthez. Óriási épület, de nagyon szép. Ott egy fa árnyékában megettük az itthonról pakolt szendvicseket, utána pedig elsétáltunk egy másik városrészbe, szintén központ, aminek "petit France" volt a neve. Azt hiszem, hogy ez tetszett a legjobban, ennek volt egy sajátos hangulata. Onnan aztán már csak a kocsihoz sétáltunk vissza, de mivel írtó nagy a város, már szinte 7 óra volt. Eredetileg szerettünk volna Strasbourg után még délre elmenni Franciaországban, mert Zalánnak a kolegája mondta, hogy ott egy nagyon híres borvidék van, de sajnos erre már nem maradt idő. Persze jobb így, hogy legalább Strasbourgot kereszül-kasul sétáltuk.

Kihagytam egy fontos dolgot :) Mikor mentünk Franciaország felé, akkor mondtam Zalánnak, hogy én ma szeretnék egy franciának valamit franciául mondani. Amit tudok, hogy hogy hívnak, vagy őt hogy hívják, vagy ilyenek. Elég korlátolt a lehetőség :) Aztán csodák csodája, teljesült a kívánságom. Mikor leparkoltunk, akkor Laca még aludt, így Zalán elment fényképeket készíteni, én pedig ottmaradtam a kocsinál. Hát egyszercsak jön egy bácsi, és pont tőlem kérdett valamit franciául. Azt hiszem olyansmit, hogy merre kell menjen (jót szemelt ki magának :) ). És akkor boldogan mondtam neki, hogy "Je ne pas parle france" (remélem jól írtam). Aztán ettől úgy feldobódtam :D hogy az egész Strasbourg-i látogatáson jó kedvem volt.

Németország, júl. 9-16

Ezen a pénteken ismét elmentünk Lacával Kappelbe, abba a kicsi állatkerbe, ahol már voltunk egyszer. A múltkor délután voltunk és inkább csak felfedeztük a helyet, most d.e. mentünk, mi voltunk az első vendégek, még ott voltak a gondozók, pucolták a ketreceket, ólakat. Ott nagy autómatákban lehet venni állatetetőt, az annyi, hogy egy dobozban magok vannak, búzamagok, meg összetört kukoricamagok, meg lehet hogy még egyebek is. Sajnos egy gép elnyelte egy 1 eurósomat és nem adott cserébe semmit, de aztán egy másikba tettem 50 centet és azért már kaptam egy doboz magot. Odamentünk vele a kacsákhoz és keztük szórni neki a magokat (Laca is :) ), hát a rucák ahogy látták hogy szórjuk a magot egyre többen körénk gyülekeztek. Ezt Laca nagyon élvezte. Miután kiürült a doboz, mi mentünk elől, a rucák meg jöttek utánunk. Lacának ez is nagyon nagy attrakció volt, hogy jöttek utánunk a rucák. Látva hogy mennyire élvezi, vettem még egy 50 centes etetőt és azt is odadobtuk nekik. Aztán ennek hatására még hosszasan követtek minket a rucák. Ahogy telt az idő aztán persze mások is érkeztek és akkor a rucák kinézték, hogy kinél vannak magok.

Miután aztán jól megnéztük, megcsodáltuk az állatokat, még 2 nyuszit is láttunk egészen közelről, mert ki voltak jőve a ketrecből, ja, a páva is kint sétált, szóval miután megcsodáltuk az állatokat, utána hátramentünk a játszótérre. Ott egy olyan játszótér van, hogy amelett, hogy van hinta, meg körhinta, meg csúzda, meg mászóka, meg mindenféle, amellett a központi helyet egy nagy-nagy homokozó foglalja el, aminek a közepében van egy vízpompa, amiből a víz belefolyik egy favájuba, onnan peddig egy másik lennebb álló vájuba, onnan pedig ki a homokba. Láttam a multkor, hogy ez nagyon népszerű a gyerekek körében, most lehúztam Lacának a cipőjét és bementünk mi is a homokozóba. Én sajnos nem vittem magammal játékot, mert elfelejtettem, mikor eszembe jutott már nem akartam visszatérni, de Laca feltalálta magát, talált egy nagy kék lapátot, aminek a nyele csak pár centivel volt rövidebb mint ő maga. Azt hiszem, hogy azt valaki ottfelejthette régebb, mert nem jelentkezett a gazdája. Na aztán azzal kisLaca úgy el volt foglalva, hogy én leültem a messzebblevő váju szélére, és csak figyeltem, hogy ő mit csinál. Ő pedig senkivel, semmivel nem törődve elmélyülten játszott. Nagyon élvezem így megfigyelni, hogy miket csinál, tisztára olyan mintha kísérletezne. Egy szó, mint száz, ott nagyon jól éreztük magunkat mind a ketten, el is határoztam, hogy míg még itt vagyunk, minden héten elmegyünk egyszer oda. Közel van, belépőt nem kell fizetni, Laca nagyon élvezi, szóval minden amellett szól, hogy mikor még jóidő van, akkor még menjünk. Ott még egy anyukával is szóba elegyedtem, egész jól elbeszélgettünk, németül :D

Szombaton elmentünk Stuttgartba. Erről olyan rengeteg mesélnivaló nincsen, sokat sétáltunk, óriási volt a hőség. Stuttgart központjában van egy óriási sétálóutca, aminek a kétoldalán csupa üzlet van, ott biztos el lehetne költeni egy csomó pénzt. Mi végül a C&A-ba mentünk be, ott én vettem magamnak egy kalapot, Zalán is vásárolt ezt-azt. Aztán mikor elérkeztünk egy szökőkúthoz, ott láttuk, hogy mindenki lógatja bele a lábát, úgy hűsül, mi is lekaptuk a cipőnket és megmostuk a lábunkat Stuttgart központjában a szökőkútban :) Végül a sok sétálás után leültünk egy fagyizó teraszán és én megettem 2 gombóc fagyit, Zalán pedig ivott egy jegeskávét. Lacának is vettünk egy 100%-os narancslevet, hogy ő se maradjon ki a sorból. Úgy bekapta mint a legyet :)

Vasárnap egy másfajta kirándulás elé néztünk, délelőtt elmentünk Villingenbe Michelhez és Annettehez, ők épp csak beugrottak az autóba és már mentünk is tovább. A Wutach Schluchtba mentünk, ez a Wutach egy folyónak a neve, a Schlucht pedig szorost, kanyont jelent, szóval arra készültünk, hogy végigsétálun a szoroson. Én vezettem, Michel irányított, kb. 45 perces autóut után leparkoltunk. Onnan busszal fenebbmentünk és miután kiszálltunk, bevetettük magunkat a fák közé. Az utunk elején állt egy tábla, hogy 12,5 kmt kell megtegyünk. Laca kendőben volt, Zalánnak az oldalára kötve, úgy mentünk végig a szoroson. Fél 1kor indultunk neki a gyalogútnak, fél 4 felé feleúton megpihentünk és megettük a felcsomagolt ételünket, 4kor aztán továbbmentünk és 6ra érkeztünk vissza abba a parkolóba ahol a kocsit hagytuk. Sokat gyalogoltunk, de nagyon-nagyon szép helyeken. Én Annettevel nagyon sokat beszélgettem (angolul :( ), az idő végig velünk tartott, nagyon nagy hőség volt vasárnap is, de oda a szorosba, a fák közé nem tudott behatolni. Az utunk vége felé elkezdett cseperegni az eső, de szerencsére azelőtt abbahagyta, mielőtt a fák közé be tudott volna férkőzni. A visszafele úton ismét én ültem a volánhoz, Michel azt mondta, hogy most egy másik úton megyünk, nem azon, amelyiken jöttünk. Alig indulunk el, fel kellett menjünk egy dombra és ... bármennyire nyomtam a gázt, mind kellett visszakapcsoljak, a kocsinak nem volt semmi ereje. Felértünk a dombtetőre, aztán kicsi egyenes szakasz után ismét jött egy emelkedő. Megint kapcsolok vissza szép lassan, hármas, kettes, nem bírta kettesben sem, vissza kellett tegyem egyesbe, végül pedig meg kellett álljak. Michel, Annette és Zalán kiszöktek, megnyomták a kocsit, aztán én Lacával kimentem a dombtetőre, ott bevártuk a többieket és átadtam Zalánnak a volánt, hogy lássa ő is hogy hogy működik a kocsi. Zalán ahogy átvette kicsit megrángatta a kéziféket, hogy nehogy az lett volna beragadva, aztán jöttünk hazáig, nem volt több gond, Zalán azt mondja, hogy ő semmi furcsát nem érzett.

Szerdán találkám volt Annettevel negyed 6kor a könyvtár előtt, hogy vigyük vissza a könyveket amiket már elolvastam és vegyünk ki újakat. Zalánnal háromnegyed 5kor találkoztunk a Continental előtt, így aztán ma külön programom volt, Zalán Lacával elmentek az autószervizbe, hogy nézessék meg a kocsit, én pedig Annettevel elmentem a könyvtárba. Kivettük a könyveket, utána vettünk pár perecet, aztán leültünk egyet fagyizni, szóval jól éreztük magunkat és végül 7kor, a megegyezett helyen találkoztam Zalánnal és Lacával. Nagyon jólesett egy kicsit kikapcsolódni, sajnos Anettevel úgy indítottuk a dolgot, hogy angolul beszéltünk mikor először találkoztunk és most már nem sikerül átváltani németre. Ő örvend, hogy gyakorolhatja az angolt, én pedig angolul kicsit jobban tudok és könnyebben megy így a kommunikálás, ezért már nem akarok a némettudásommal egyet lépni hátra. Próbáltunk németre váltani, de nem ment. Nekem már minden angolul jut eszembe mikor Annettet látom :))

Zalántól megtudtam, hogy megnézték a kocsit, és nem találtak vele semmi problémát. Most arra tippelünk, hogy esetleg a kézifék be volt szorulva. Nem tudom.... remélem, hogy tényleg nincs semmi baja.

Szerdán, juli 14én, szerettünk volna elmenni Strasbourgba, mert a franciáknak nemzeti ünnepük van, és megnéztük volna hogy hogy ünnepelnek, de mivel a kocsi bizonytalan volt, nem akartunk kockáztatni. Így aztán ejsze Strasbourgba majd elmegyünk a hétvégén.

Németország, júl. 3-4

Erről a hétvégéről nincs olyan sok mesélnivaló. Szombaton elmentünk Bad-Dürrheim nevű fürdőhelyre. Ott csomó medence van, de csak egyetlenegy nem sós vizű, mindenikben különböző módokon csorog vagy zubog innen onnan a víz, tehát lehet a vízzel maszíroztatni, de úszásról szó sem lehet. Pedig mi Zalánnal mind a ketten igazából azt szerettünk volna. Dél körül érkeztünk meg, akkor pont Lacát el kellett altassam. Lefektettem a földre, egy félreeső helyen, és ott addig szoptattam, amíg elaludt. Aztán Zalán csinált Laca fölé törülközőből egy sátrat, annak ellenére, hogy árnyékban voltunk, és ott egész jót aludt Laca. Utána egyet ebédeltünk, és a d.u. aztán teljesen a Lacáé volt, bementünk vele a gyerekmedencébe (fedett volt, nem kellett izgulni, hogy leégeti a nap) és ott ő nagyon jól érezte magát. Vittem neki néhány játékot, azokkal merte a vizet, jól elszórakozott. Aztán a végén már annyit maradtunk, hogy Zalánnal megbeszéltük, hogy úgy kipihentük magunkat, hogy már unatkozunk :D

Vasárnap csak annyi programunk volt, hogy 3ra hivatalosak voltunk megint Neuhausenbe vollézni. Ez egy gyakori program amikor szép az idő. Mielőtt indultunk volna, láttuk, hogy elég csúnya felhők gyülekeznek, ezért Zalán magához vette a gitárt is. Alig indultunk el, már csepergett (autóval mentünk), és mikor átértünk Neuhausenbe, ott olyan zuhé volt, mintha dézsából öntötték volna. A 3 vollézó be volt húzódva az eresz alá, mi is behúzódtunk, Zalán elővette a gitárját, és egész kellemesen telt az idő, kb. fél 5ig ottmaradtunk. Közben az eső, el-elcsendesedett, meg újrtakezdte, de mi csak énekeltünk rendületlenül.

Grillezés a németekkel

Egyik este vollézás után grillparty volt szervezve a vollépálya mellett. Mi Zalánnal, rendes székely vagy magyar szokás szerint, nem tudom melyik a találóbb, vettünk egy 1kgos csomag valamilyen grillezni való kolbászt, azonkívül még egy csomaggal, ami csípős kolbász volt, és amiben 6 szál volt, és egy harmadik csomagot, amiben 4 szál kolbász volt. Mikor indultunk volna, Zalán mindezt bepakolta a táskájába és aggódva megkérdezte, hogy vajon elég lesz? Mondtam neki, hogy ne izguljon, biztosan elég lesz, én valszeg megeszek 3 szálat, Laca megeszik max. egyet, Ő ha megeszik hetet, 9 szál kolbásznak még úgysincs gazdája. És persze tettünk mustárt is, meg egy szeletelt kenyeret. Mikor aztán a vollézás lejárt, akkor mindenki előrukkolt a maga portékájával. Igencsak meglepődtem. Andreas, akivel azelőtt motorozni voltunk pl. hozott 1, ismétlem egy szál kolbászt és 2, ismétlem, két szelet kenyeret. Megsütötte a kolbászt, levette a grillről, megette a kenyerével és kész. Mások is ilyenformán, hoztak mondjuk 3 szál kolbászt meg pár zsemlét, de senki sem esett olyan túlzásba mint mi :) Ezen utólag jót szórakoztam, itt nem pazarolnak ezek a németek, hogy viszünk, hogy legyen. Nem, mindenki visz annyit, amennyit gondolja hogy meg fog enni. Ezenkívül nekem nagyon fura a grillezés mici nélkül, valahogy olyan érzésem van, hogy hiányzik valami...

Németország, jun. 21-27

Laca napról-napra aranyosabb, egy ideje még én is meg vagyok lepődve, hogy milyen nagy gyermek lett belőle. Úgy tűnik, hogy most már teljesen mindent ért, nagyon jól lehet vele kommunikálni, és olyan kis szófogadó még egyelőre, mindent megcsinlál amit mondok neki. Zalánnak minden este nagyon megörvend, és rendesen provokálja, ha vénetlenül szóba mer velem állni, hogy csakis vele játszodjon. Nagyon aranyos. Most már megállapítottuk Zalánnal, hogy szaladni is tud, nem csak járni, néha úgy meg-meg lódul, hogy azt hiszem el fog esni, de nem, utána lelassít és megy tovább J

No és az utóbbi napokban az történt érdekes dolog, hogy pénteken elmentünk Lacával egy nagyobb, picit távolabb levő játszótérre. Ott eddig csak egyszer voltunk, gondoltam még Lacának is legyen változatosabb. Mikor már Laca be volt ülve a babakocsiba, hogy jöjjünk haza (mostanában semmi kendőzés L )felhívottt Zalán telefonon. Ahogy beszélgetünk, hát egy kb. velem egyidős csajszi belopakodik a játszótérre, és kérdi magyarul, hogy tényleg magyarul beszélek. No aztán mikor Zalánnal befejeztük a beszélgetést, akkor szóba elegyedtem vele, kiderült, hogy erdélyi magyar, és itt lakik Obereschachban 2001 óta, ide van férjhezjőve és van egy kislánya. Nagyon közel lakik a játszótérhez, megmutatta, hogy melyik házban és hívott, hogy ezen a héten egy nap látogassuk meg. Aztán beszámolok még róla hogy milyen volt a látogatás, mert szándékomban áll elmenni hozza. Nagyon élvezem, hogy pont itt lakik Obereschachban, mert mi volt a valószínűsége, hogy pont ebben a kicsi faluban legyen egy erdélyi magyar?

Aztán hétvégén kirándultunk. A szombati az úgy volt, hogy reggel 8-kor idejött Andreas, a Zalán kolegája a motrával (BMW 1150GS) felvette Zalánt hátul és elmentek Andreas egy haverjához, aki szombatra kölcsönadta a motrát Andreasnak (BMW 1200GS). Mire visszajöttek én asztalt terítettem, és miután megreggeliztünk elindultunk Konstanz nevü városba, én Lacával az Opellel, Zalán az Andreas BMWjével, Andreas pedig a haverja motrával. Nem egy úton mentünk, én úgy állítottam a GPS, hogy az autópályán vigyen, a fiuk pedig motorral valami szebb utakon akartak jönni. Az Andreas GPSén is, meg a milyénken is beállítottuk célpontank a Konstanz-i vonatállomást, hogy nehogy ott ne kapjuk meg egymást és már indultunk is. Jó utunk volt Lacával, Laca aludt, én egyik helyen ahogy mentem bal kéz felől még egy üllüt is láttam lecsapni a mezőn, de aztán elhibázhatta a zsákmányt, mert nem volt semmi a karmai között amikor felszállt. Aztán mikor Konstanzba érkeztem, ott a cél előtt 11 méterrel jobbra volt egy nyíl, hogy ott van egy fedett parkoló, oda gyorsan betértem és behajtottam a parkolóba. Ott annyit szerencsétlenkedtem, hogy az valami fantasztikus. Először is a parkolóhleyek annyira szűkek, vagy a mi kocsink hosszú, vagy én vagyok ügyetlen, szóval, először kaptam egy üres parkolóhelyet, nekifordultam, de nem sikerült beállni, és mivel volt egy autó a hátam mögött, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek. Ezt meg is bántam, mert két szinttel lennebb kellett menjek míg megint láttam egy helyet. Na, gondoltam, ide most már muszáj beállni, mese nincs. Jobb felől egy oszlop, bal felől egy autó, na de addig szerencsétlenkedtem, amíg, igaz enyhén ferdén, de beálltam. Akkor jött a további szerencsétlenkedés. Lacát betettem a babakocsiba, mindent összeszedtem amire esetleg szükség lehet és elindultam. Megtaláltam a liftet, oda beültünk Lacával és akkor újabb probléma: melyik gombot nyomjam meg? U1? U2? U3? 1? 2? 3? EG? Szóval kisütöttem, hogy én megnyomom az 1-es gombot. Fel is mentünk, kiszállunk, hát egy fél emelettem lennebb vagyunk mint a kijárat. No, gondolom, akkor újabb próbálkozás, megnyomom a 2-est. Hát akkor meg egy fél emelettel fennebb szálltam ki mint a kijárat. Akkor már nem akartam többet liftezni, megfogtam Lacát babakocsistól szöröstől-bőröstől és levittem a lépcsőn. Később Andreastól megtudtam, hogy az EG feliratú gombot kellett volna megnyomjam, mert az az Erde és a Grund szavak rövidítése, tehát az vitt volna a föld szintjére. Ameddig végre kikecmeregtem a parkolóházból, elindultam az állomás felé, már hívott is Zalán, hogy ők is megérkeztek.

Nagyot sétáltunk a Bodensee partján, igazi nagyot, megnéztük a hattyúkat, kacsákat, hajókat, mindent ami látnivaló volt. Belemostuk a lábunkat is a tóba, még Lacának is lehúzta Zalán a szandálkáját. Később egy padra is leültünk és néztük, hogy a hattyúk hogy úszkálnak a parton, várva, hogy valaki dob nekik valami ennivalót. Végül annyira megéheztünk, hogy eldöntöttük, hogy a McDonaldsban fogunk enni (ott volt az állomással szemben), hogy ne kelljen még várni valahol amíg az étekt kihozzák. Lacának persze pakoltam itthonról kaját.

Miután ettünk eltávolodtunk a tótól és besétáltunk a központba. Ott is szétnéztünk, végül ettünk egy fagyit és visszaindultunk a kocsihoz.

Konstanzból továbbmentünk Schaffhausenbe, ez már Svájc, ahol a Rajnán van egy gyönyörű vízesés. Ide már úgy mentünk, hogy követtem kocsival a 2 motrot. Itt is nagyot sétáltunk, nyugis tempóban, sokszor megálltunk, fényképeztünk, nézelődtünk. Mikor már körbejártuk a vízesést nagyon elfáradtunk, vissza szerettünk volna hajókázni a túlpartra, de kiderült, hogy aznap már nem megy többször a hajó, vissza kellett sétáljunk ugyanazon az úton amit már egyszer megtettünk, hogy a hídon át tudjunk menni. Elég későn indultunk vissza Schaffhausenből, nem tudom már hogy hány óra volt, de kb. este 9 körül, és sajnos így Laca nagyon elfáradt és megint sírt az autóban. Zalán (ő ment elől a motorral hazafele jövet) kissé bekeményített az autópályán, 140el száguldottunk hazafelé, én tartottam az iramot, hogy ne maradjak le, de meg kell mondjam, egy síró gyerekkel hátul, 140-el száguldani az autópályán nem egy leányálom.

Vasárnap Baselbe mentünk, ez is Svájcban van. Későn indultunk, az előző napi későn érkezés miatt. A határon azt hittem bár meg fogják kérdezni, hogy hova megyünk, mikor meglátják a romániai számtáblás autót, de nem, senki nem foglalkozott velünk, egyszer sem állítottak meg. Ennek külön nagyon örvendtem. Baselbe úgy mentünk, hogy felvettük a fürdőruhánkat, hogy majd megfürdünk a Rajnában. Aztán abból nem lett semmi, mert a víz hihetetlenül hideg volt. Ennek ellenére egy páran úszkáltak a folyóban, nem tudom, biztosan ők edzésben vannak, hogy be tudtak menni abba a hideg vízbe. Baselben nagyon érdekes, hogy a Rajnában akik úsznak, húznak maguk után egy nagy színes szatyrot a vízen. Zalántól megtudtam, hogy azok olyan zacskók amik nem eresztik át a vizet, abba az ember mindent belerak, és akkor nem kell ott kiszálljon a vízből, ahol belement, hanem egyszerüen valahol bemegy, lecsorog a Rajnán ameddig akar, ott kiszáll, a szatyorból előszedi a ruhát törölközőt, cipőt, mindent, felöltözik és mintha mi sem történt volna, megy tovább. Na de, kicsit előreszaladtam. Baselben is bementünk a központban egy parkolóházba és mikor jöttünk kifele, akkor már tudtuk, hogy az EG feliratú gombot kell megnyomni. Itt először a Rajna partján sétáltunk, megmostuk a lábunkat a hideg vízben. 2 utcai zenész csoportot is láttunk és hallottunk, amitől nagyon jókedvünk kerekedett. Addig is jókedvünk volt, de valahogy a zenétől még jobb hangulatunk lett. Később a központban sétáltunk egy nagyot, megnéztük a katedrálist (csak kívülről). Ahogy mentünk felfele egy meredek utcán, egyszercsak egy jelentéktelen kis házon aminek volt egy ajtaja, egy ablaka jobbról, kettő meg balról, látjuk, hogy azt írja, „matematikai intézet”. Mondom Zalánnak, hogy hogy létezik, hogy egy ilyen kicsi házban legyen a matematikai intézet. Később rájöttünk, hogy csak látszólag volt kicsi a ház, mert mi csak egyik felét láttuk, de a másik fele a Rajna partjára nézett, és volt legalább 4 emeletes a ház, annyira meredek ott a part. Baselben rengeteg fiatal volt az utcán, szinte csak fiatalok voltak, és megleptésemre, a csajok közül mindenki úgy volt öltözve, hogy én is szivesen viseltem volna akármelyiknek a ruháit. Semmi kirívó, semmi extravagáns, egyszerü ruhácskák, rövidnadrágok, trikók, nagyon tetszett mindenik. Ezenkívük Konstanzban is és Baselben is rengetegen járnak biciklivel, hihetetlen számú bicikli van lekötve mindenhol a járdán. Még egy terhes nőt is láttam biciklizni, pedig már egészen jól kivehető pocakja volt.

Hazafele nagyon szép helyen jöttünk, amerre a GPS akart hozni, arra egy adott pillanatban le volt zárva az út, terelőúton kellett menjünk. És így átjöttünk a „naturpark Schwarzwald”-on. Nagyon szép hely, csupa fenyőerdők körös körül, az út egy elég keskeny és mély völgyben kanyargott. Nagyon szép volt.

Szép hétvégénk volt, a következőre egy kicsit nyugisabbat terveztünk, el szeretnénk menni egyet fürödni.

Németország, jun. 19-20

Sokat esett az eső, szombaton d.e. is zuhogott. Beugrott hozzánk Michel, erre járt valamiket vásárolt, így aztán nem ment el úgy az ablakunk előtt, hogy ne jött volna be. Laca pont aludt, így aztán jót beszéltünk itt a konyhában hárman. Elég ráérős volt, azt hiszem több mint egy órát nálunk volt.

D.u. végre szép idő lett, így felkerekedtünk és elmentünk innen a második faluba, Niedereschach a neve. Zalán egy motoros kolegájától tudta, hogy ott a hétvégén Touratech kiállítás van. Mint kiderült itt van Niedereschachban a Touratech gyár, amellett volt egy, én inkább motoros találkozónak mondanám. Kb. ugyanaz mint otthon szokott lennei ilyen helyeken. Elől standok, motoros cuccokat lehetett volna venni, ami különbözött az az volt, hogy itt volt egy csomó motor, amit ki lehetett próbálni. Az emberek csak feliratkoztak, (persze be voltak jól öltözve motoros ruhába, cipőbe, sisakba) és mehettek az általuk választott motorral egyet az úton. Tovább sörsátrak is voltak, enni is lehetett volna. Leghátul pedig volt egy motoros cross pálya és ott verseny volt, megnéztünk mi is 4 motorost, ahogy kaptattak fel a dombra és ereszkedtek le, hát szerintem nagyon félelmetes volt. Eddig élőben még nem láttam ilyent. Mikor végül megálltak és levették a sisakjaikat, akkor lepődtem meg, én ilyen kis 19-20 éves srácokra számítottam volna, ezek pedig olyan 40 év fölötti pasasok voltak. Amit még megfigyeltem, hogy nálunk otthon a motoros találkozókon általában mindenki egyformán néz ki, fekete bőrcucc, nagyrészt férfiak (gyerek még vénetlenül sincsen). Itt nagyon változó volt az életkor, Lacánál kisebb gyerektől, 60 év fölötti nőkig, férfiakig minden korosztály képviselve volt, és kb. annyi volt a nő is mint a férfi. Sok mindent megbámultunk, aztan estefele hazajöttünk.

Vasárnap reggel lejött hozzánk Maria (Zalán romániai koleganője, itt lakik az épületben a harmadik emeleten), hogy nem-e lenne kedvünk elmenni Triberg nevű helyiségbe, jönnének ők is, barátostól. Hát már miért ne lett volna kedvünk, Triberg innen csak kb. 25 km-re van és ott van állítólag Németország legmagasabb vízesése. El is mentünk oda, de ott majd megfagytunk, nagyon hideg volt. Ez a Triberg már egész magasan lehet, a vízesések nagyon szép helyen vannak, fenyőerdő veszi körül, a talaj meg sok helyen sziklás, de a látogatók aszfaltozott ösvényen és fapallókon sétálnak. Azt mondják, hogy a vízesés 163 m magas, szerintem ez kicsit csalás, mert nem egyben zúdul le a víz 163 métert, hanem lezúdul egy szakaszon, akkor folyik a patak, akkor megint lezúdul, stb., de így is nagyon szép a hely. Tribergbe elfelejtettem elvinni a hordozókendőt, így Laca a babakocsiból nézte a tájat, de nem volt semmi gond, jól érezte magát. Kicsit későre aludt így el, és elég keveset aludt, de nem volt gond. Mókusokat sajnos nem láttunk, szerintem a hideg miatt, de sok-sok madarat láttunk, szebbnél szebbeket. Tudnak ezek a németek valamit, a bejáratnál árulnak földimogyorót, és azzal lehet etetni az állatokat. Így egész közel lehet őket csalogatni és meg lehet őket csodálni. Onnan aztán lementünk Tribergbe a városba, ott van egy ház aminek az a neve “Az 1000 órás ház” Ezt csak én néztem meg, Zalán kintmaradt, mert Laca pont akkor aludt, de amúgy Zalán nem is égett a vágytól hogy megnézze. Ez a ház, tul. képpen egy nagy ajándéküzlet és azon belül van a rengeteg óra. Kakkukos órákról van szó, különbnél különbek, vannak hagyományosak meg egészen modernek is. Érdekes volt. Szintén ebben az üzletben láttam olyan kislány és kisfius hőmérőt, amilyen Nagymamánál volt régebben, de aztán nem vettemJ

Mikor már mindent megnéztünk akkor beültünk egy vendéglőbe és Jägerschnitzel-t ettünk. Nagyon finom volt, valami gombás mártás volt csinálva melléje és frissen készített nudli. Nyám-nyám, ezt igazán kár lett volna kihagyni J

Miután hazajöttünk kicsit megpihentünk, este pedig lementünk a faluba, mert itt most a hétvégén Dorffest volt. Ezt kb. úgy kell elképzelni, mint nálunk otthon is akármelyik falunapokat, sátrak, sör, kolbász, sok ember, stb. Az egyik sátornak az volt a neve, hogy „Musikanten Insel”. Oda bementünk kicsit hallgatózni, megleptésemre a zenészek egészen fiatal srácok voltak. Kb. olyan zenét játszottak, mint amilyen a német rádió is sugározni szokott, nagyon jólesett hallgatni.

Aztán vasárnap egy adott pillanatban felhívott Anette, mert én szombaton mondtam Michelnek, hogy kérdezze meg Anettetől, hgoy nem-e tudna nekem valami folyóiratot, könnyü olvasmányt kölcsönadni. Nos, Anette azért hívott, hogy találkozzunk Villingenben a városban, és menjünk el együtt a könyvtárba, vegyünk ki könyvet nekem meg Lacának. Így is lett, találkoztunk Anettevel és kivettünk ezt-azt a könyvtárból. Aztán sokat üldögéltünk Lacával a központban a padon, utána pedig kenyeret vettünk és busszal hazajöttünk. Olvasgathatok, javíthatom a némettudásomat.

Első hétvégénk Németországban (jun. 12-13)

Szombaton d.u. bebicikliztünk Villingenbe, azt hittem nehezebb út lesz, de egyáltalán nem az, és a bicikliúton, autómentesen karikázni nagyon kellemes. Egész d.u. ott sétáltunk Villingen közponbtjában. Laca is csomót jött ment, egyszer nagyon megharagudott, mert Zalán elvitte a ringispiel mellől és akkor olyan koncertet csapott, hogy szerintem nem csak a központban levő emberek, hanem egész Villingen hallotta. Nagyon nagy szája van ennek a gyereknek, nem tudom, hogy vajon csak én hallom-e úgy, de nekem az az érzésem, hogy nem hallottam nála hangosabbat, sőt, még olyant sem aki egyáltalán megkőzelítené.

Vasárnap elmentünk Sigmaringenbe, meglátogatni az ott levő kastélyt. Idegenvezetővel jártuk (volna) körbe, az idegenvezető minden teremben hosszasan magyarázott. Sajnos én abból semmit sem hallottam (bár a némettudásomnak biztosan jót tett volna), mert Lacának a kastély egyáltalán nem tetszett, amíg bent voltunk, hangosan adta hírül, hogy ő inkább ki szeretne menni. Az előtérben, a lépcsőházban, és a fürdőben még csendben volt, de aztán a következő teremben eltörött a mécses. Akkor az idegenvezetővel megegyeztünk, hogy ők mennek elől, mi pedig 1-2 teremmel lemaradunk és úgy követjük őket, hogy legalább a többiek halljanak valamit a magyarázatból.

Első hét Németországban (jun. 7-10)

Kedden röviddel miután megjött Zalán a munkából megjött hozzánk Michel (Zalán kolegája) és Annette (Michel barátnője) biciklivel, hogy menjünk együtt volley-zni Neuhausenbe. El is indultunk, Laca üldögélt hátul a biciklisülésben, én pedig tekertem a biciklit. Neuhausen alig 4 km-re van innen, de 2 nagy dombon kell kihajtani a biciklit, elég fárasztó volt. A többiek pedig sokkal gyorsabban haladtak volna nélkülem, én kicsit úgy éreztem magam mint a gyenge láncszem a csapatban :). Tekertük, tekertük a biciklit és egyszercsak, mikor már nagyon közel voltunk, Laca elaludt az ülésben. Így aztán mondtam a többieknek, hogy menjenek nyugodtan előre, én a hátralevő kb. 200 métert gyalog fogom megtenni, mert ha nem, akkor Lacának nagyon lóg a feje, nem arra találták ki a biciklisülést, hogy a gyerek aludjon benne. Így aztán a többiek előrementek, megmutatták, hogy hova kell menni, én pedig gyalogosan felkaptattam az utolsó dombon. Ezek a dombok olyanok, mintha az ember Sároson és a környékén biciklizne, a különbség csak annyi, hogy itt jó az út, de azért az emelkedőkön jól meg kell dolgozni. Így érkeztünk meg mi Lacával a vollezás színhelyére, ott leterítettem a hordozókendőt a földre, Lacát ráfektettem, másik felével betakaram, és úgy aludt, hát órára nem tudom mennyit, de jó hosszasan. Közben még én is megpróbálkoztam a vollézással. A mi csapatunk nyert, de ez persze nem az én érdemem volt :)

Ahol ez a volley pálya van, ez egy szabadtéri pálya, ott nagyon szép körben a hely. Fenyőerdők veszik körül, távolabb hegyek is látszanak, hatalmas szépen nyírt füves terület van, közötte focipályák, meg ez a homokos aljú volley pálya.

Mellette meg egy kis homokozó, mintha pont Lacának lett volna odakészítve. Miután felébredt, Laca nagyon jól érezte magát, csomót jött-ment a fűben, homokozott is, szemmel láthatóan tetszett neki a hely. Aztán mikor már eljött a 8 óra, és a társaság már a söreit fogyasztotta, mert ott egy kis bódéban ilyensmit is árulnak, derült égből villámcsapásként jött egy eső. Mindenki gyorsan szedelőzködni kezdett, nekünk pedig Joshua (Zalán egyik kolegája) felajánlotta, hogy autóval hazahoz, befért a bicikli is az autójába, így aztán nem áztunk bőrig. Így telt el a kedd d.u., utána már csak a fürdés és a lefekvés volt hátra.

Szerdán d.e. a közeli játszótérre mentünk, ott egy egyfogú alak pont a füvet kaszálta, kicsit beszélgettünk amikor végzett a fűnyírással. Erről jut eszembe. Azt hittem, hogy idejövök Németországba, nagyjából mindent fogok érteni, amit mondanak, és alig fogok tudni megszólalni. Ehhez képest pont fordítva van. Nagyon sok szót tudok, igaz nehezebben jut eszembe, de azért amit szeretnék, azt még eddig mindig el tudtam mondani, de amit ezek beszélnek... hát ember legyen a talpán aki megérti. Nagyon gyorsan beszélnek, nagyon sok magánhangzót elnyelnek, számomra nehéz megérteni. A háziasszonyunk, Gisela, úgy beszél, hogy azt értem, de a két lánya közül az egyik hogy mit mond, azt még eddig mindig vissza kellett kérdezzem. Na de, próbálkozom, és remélem, hogy ahogy telik az idő az én fülem is megszokja ezt a hadarást.

  D.u. pedig konkrét cél nélkül elindultam Lacával meg a biciklivel. Kimentünk egy domobon, ahol egy útkereszteződés volt., (bicikliút kereszteződés). Ott a fenyőerdő aljában egy pad is volt, oda letelepedtünk és ott Lacával elég sok időt töltöttünk, csak akkor jöttünk haza, amikor büdösséget éreztem a fiam körül :)

Laca nagyon figyelmes kis gyerek lett közben, minden hangyát, bogarat, csigát, mindent amit észrevesz nagy gonddal megvizsgál és magyaráz erősen, hogy én is vegyem észre. Néha van, hogy a nagy vizsgálást a hangyák nem élik túl....

Csütörtökön aztán megint csak játszóterezés, meg ilyen itthoni időtöltéssel telt az idő, megkerestem egy másik játszóteret is, ami sokkal nagyobb mint a legközelebb levő. Sétálás közben újra megállapítottam, hogy milyen szép gondozott itt minden, a házak, a kertek, az udvarok. Érdekes módon itt sehol sem láttam kerítést, esetleg egy kis élő sövény jelzi a területek szélét, de az sem mindenhol. Az emberek köszönnek egymásnak, mindenki mindenkinek azt mondja, hogy „Halo”

  Pénteken d.u. aztán elmentünk Lacával egy közeli állatkertbe, akár parknak is lehetne nevezni. Biciklivel mentünk, Obereschach melletti helységbe, az a neve, hogy Kappel. Az állatkert nem nagy, beléptidíjat nem kell fizetni, egy tó van a közepén, abban kacsák úszkálnak, volt egy hattyú is, meg valami fehér fejű fekete vizi madarak, amik fogalmam nincs hogy mik lehettek. Nagyon szelíd állatok, kijönnek a vízből, ott sétálnak az ember mellett. Akkor vannak pónilovak, kecskék, juhok, 2 szamár. Vannak tyúkok, kakas, nyuszi, páva, galamb, szóval inkább háziállatok vannak. Ja, és valami papagályfélék is voltak egy ketrecben. Ha az ember továbbsétál, van egy nagy játszótér, ott telides teli volt gyerekekkel, arréb egy csendes patakrésznél ki van írva, hogy „Wasser Spielplatz”, szóval ez egy igazi gyerekparadicsom. Lacának nagyon tetszettek az állatok is, de legalább ugyanannyira tetszett neki az, hogy a földön néhol kavics, néhol pedig faforgács volt, és azokat lehetett tenni-venni. A kakas mellett Laca bedugta a kicsi újját a rácson, a kakas pedig odakapott. Laca annyira megijedt, hogy utána hosszasan kellett vigasztaljam, gyorsan elvittem onnan, de még úgy is sírt egy darabig. Ide még feltétlenül vissza fogunk menni, mert közel van, egész délutános program és direkt gyerekeknek van kialakítva.

  Aztán tegnap este átjött Gisela, és meghívott magához, az út tulsó oldalára, mert tegnap töltötte a 64 évet, és grilleztek ott nála az udvaron. Zalán hozott magával otthonról 2 üveg Lacrima lui Ovidiut, hogy ha valakinek ajándékot kell majd adni, akkor legyen amit, így aztán tegnap egyik üveg bort Gisela-nak ajándékoztuk. Mindenféle finomságot ettünk, nagyon kedves volt tőle hogy áthívott. Azt hiszem szimpatizál minket :)