A szeretet mértékegysége

Apuka altatja a fiukat, én a naygszobából hallom őket. Lefekvés, meseolvasás, villanyoltás után megszólal Bálintka:
- Apuka, tudod, hogy én mennyire szeretlek?
- ...?
- Annyira, mint egy ház és egy blokk.

Laca rálicitál:
- Apuka, én annyira szeretlek mint egy sequoia-fenyő és egy anakonda.

Bálint nem hagyja magát:
- Apuka én annyira szeretlek, mint egy kígyó hosszúsága.

Ruhák és a kisebbik gyerek

          Gyerekruhával mindig nagyon jól álltunk. Amikor még terhes voltam Lacával, Réka beállitott hozzánk egy zsák babaruhával és azután is folyamatosan nagyon sok mindent kaptunk a Tibike ruhái közül, ritkán vettem egy-egy új cuccot. Na de Bálint még ennél is kevesebb új ruhadarabot kapott, mert ami nem maradt Tibikétől, az biztosan maradt Lacától.
          Múlt héten is szétnéztem, hogy mink van, mi az ami hiányzik, jön lassan de biztosan a hideg, hát megállapitottam, hogy Lacának kellene ez meg az. El is mentem vásárolni, vettem béléses farmert, tréninget, egyebeket, már jó nagy zsacskó ruha volt a kezembe mire mindent megvettem amit akartam. Mielőtt indulnék hazafelé eszembe jutott, hogy hát valamit csak vegyek Bálinktának is, ha már Lacának ennyi mindent viszek haza. Vettem is három pár zoknit. Otthon aztán mutatom, hogy miket vettem, kérem Lacát, hogy jöjjön próbálja fel, mert a Brancoveanun olyan  kedvesek a nők, hogy ha valami nem jó még ki is cserélik. Alig tudtam rávenni, hogy egyik tréninget felvegye, morrogott, hogy nem hagyom, hogy játszodjon. Ezzel szemben Bálint nagyon megőrvendett a három pár zokninak és szépen sorban felpróbálta mind a három párt. Kért hogy várgjam le a kartont, meg a cérnát, és már húzta is fel az elsőt. Amikor megvolt szaladt a tükörhöz és onnan kiáltotta, hogy jó ez a zokni, kérte a következőt, azzal is szaladt a tükörhöz és kiáltotta, hogy Édesanyja, ez a piros zokni is jó! És igy mind a hármat egyenként leellenőrizte, hogy jó-e.
          Végül minden jónak bizonyult. Bálint, a második gyerek aki ritkán kap új ruhadarabot, sokkal jobban örvendett a maga három zoknijának mind Laca az összes cuccnak, amit ő kapott.

LEGO - madarak

A legelső két képen az Apuka Király Sirály látszik, Laca adta neki ezt a nevet. Az első képen jobban látszik a csőre meg a feje, a másodikon a lábai meg a szárnyai. Ennek a madárnak a fesztávolsága akkora mint a Laca fesztávolsága.

  

Utána következik az Anyuka Király Sirály, aki már jóval kisebb az előzőnál, Laca szerint ennek a madárnak akkora a szárnyainak a fesztávolsága mint a Bálintkáé.

Itt pedig a Gyerek Király Sirály látható, akinek a fesztávolsága akkora mint a Zsuzsié.

 

 Ennyi fénykép láttán aztán már Bálintka is jött, hogy feltétlenül őt is fényképezzem le :)

Folyamatosan születnek a kisebb-nagyobb madarak, itt egy újabb példány látható, egész pontosan ez egy barna pelikán. 

A ház és a boszorkány

Este van, a fiúk az ágyban Boróval, és egy olyan nap után vagyunk ami a halászat gyakorlásával és a madarak megfigyelésével telt.

Az előbb a nagy könyvben megnéztük még utoljára az uhu-baglyot, felolvastam nekik hogy akár 5KMre is elhallatszódhat a hangja. Ezen jócskán elcsodálkozunk, Laca lelkesen szalad be a gyerekszobába, Bálint követi, és elmondja Laca Borónak, miközben odacsombolyodnak melléje az ágyba, hogy az uhunak a hangját milyen messziről is lehet hallani.

Boró is elcsodálkozik, és hogy érzékeltesse a gyerekeknek hogy az mekkora távolság, ezt mondja:
- Tyűűűűhaaa, az azt jelenti hogy ha Sároson a háztetőn megszólal az uhu, azt még Botorkán is hallják!!!

Erre Bálint visszakérdez nagy csodálkozva:
- Ha megszólal a ház, boszorkány is hallják???

Erre kitört belőlunk a hangos nevetés, Bálintka meg nem értette hogy mi olyan vicces, hisz' az előbb Édesanyja még komolyan beszélt...

:D

Bálintka szerepléseiről

- Bálintka, melyik rajzfilmet szeretnéd megnézni?
Egy okos, meggondolt pillanat múlva elhadarja:
- Hááát... a Bogyó és Babóca, két jóbarát kalandja, mindig csak előre - Áfonyaszedést!

:D :D :D

Bálintka, a kezében egy karddal, megkérdi:
- Elénekeljem azt hogy (és most hadarni kezd)

"VéreskardothoztamŐseinkvéreskardjátSorsunkraharcrakészannnnéééép"-et?

Mondjuk neki h Igen!

És akkor kinyújtja a kezében levő kardot, mint a Szabadság-szobor a fáklyát és elénekeli a részt az István a király-ból.

:D :D :D

Mondóka

Uzsonnázás közben mondom:

Azt mondta az öreg Kis,
ne csak együnk, igyunk is.

Kérdezte Laca, hogy mit mondtál Édesanyja, hát elismételtem még egyszer. Kérdem, te el tudod mondani? Kétszeri hallás után probléma nélkül mondja: Azt mondja az öreg Kis, ne csak együnk, igyunk is. Erre kérdem Bálintot is (nehogy lemaradjon valamiről :) ), Bálint te el tudnád-e mondani? Már mondja is, gondolkozva, akadozva:

Azt mondja... az öreg...
Egyetek és igyatok.

4 év

Lejárt. Vége a (szinte) 4 éves gyereknevelési szabadságomnak. Ennek kapcsán visszatekintettem kicsit, elgondolkoztam, hogy hogyan is volt. Periodikus volt, mint az életünk úgy általában. Több mint 2 hónappal a Laca születése előtt elmentem (többé-kevésbé kényszerítve) szülési szabadságra. Az a bő 2 hónap volt életem egyik legnyugisabb szakasza, de az is lehet hogy legeslegnyugisabb szakasza. Sajnos a Zalánnal való akkori rossz kapcsolat némileg beárnyékolta, de még így is nagyon nyugis volt. Emlékszem reggel megnéztem a TVben a reggeli műsort, közben kötögettem a babapokrócot, sok időm vot magamra, terhestornára jártam, a Manóklubosokkal találkoztam hetente egyszer, sehova se kellett siessek. Aztán megszületett Laca és vége lett a nyugis szakasznak, óriási lendülettel és erővel álltam neki a feladatomnak, amiből jutott is bőven, nagyon gyorsan eltelt az első év. Aztán jött az a 2 hónap, amit Németországban töltöttünk, ami szintén nagyon szép volt és annak ellenére, hogy Zalán munkába járt végig olyan érzésem volt mintha mindketten szabadságon lettünk volna. Ott derült ki az is, hogy Bálintka meg fog születni, ez is nagyon megszépítette azt az időszakot. Hazajőve aztán megint szép periódus következett, nekem egyre nőtt a pocakom, Laca pedig egyre értelmesedett, egyre jobban és jobban meg tudtuk érteni egymást, jöttek a versike- és a meseolvasások. 

Aztán február 10-től megint belekerültem a mélyvízbe, de arra a szakaszra is szívesen gondolok vissza. A nyarak nagyrészt Sároson teltek a tágabb értelemben vett családdal, nyugisan, kellemesen. Most pedig hogy Laca szeptembertől elkezdte az ovit, járkálósabb periódus következett, minden délben elkarikáztunk az oviig, majd vissza.
Most pedig nagyon jó volt, hogy a munkába való visszatérés utolsó hetét megint együtt töltöttük itthon hárman, Laca , Bálint és én.
2 negatívumot tudnék felhozi, az egyik, amit nagyon meguntam, és még most is tart, az az altatás. Ha azalatt az idő alatt, amíg a fiuk mellett feküdtem és vártam hogy elaludjanak regényt írtam volna, ejsze eddig megírhattam volna a Harry Potter mind a 7 kötetét. Nagyon kíváncsi lennék, hogy más hogyan csinálja... Szerencsére Zalán sokszor beugrik mostanában helyettem, de most valahogy úgy tűnik hogy soha nem fog eljönni az az idő amikor majd nem lesz szükség a jelenlétünkre az elalváshoz.
A másik dolog az a felnőtttársaság hiánya. Sokszor éreztem azt, hogy úgy beszélgetnék valakivel, de nincs kivel. Persze ott a telefon, de az mégsem olyan... Sokszor hiányzott Réka, meg Csannáék, ebből pótoltam nyaranta.
Összességében azért szívesen gondolok vissza az elmúlt (szinte) 4 év bármely szakaszára és örülök hogy lehetőségem volt ennyit itthon maradni a fiukkal.

Az idei szilveszterező banda

Kilencen szilvesztereztünk az idén, a képen Zsuzsi nem látszik, csak a piros hordozótakarója, Bálintkának csak a zöld sapkabojtja látszik Zalán háta mögül, ő úgy aludt, hogy nem is tudja, hogy jártunk a Matyitéren. A többiek nagyjából látszanak, a 2 nagyfiut nehéz volt becsalogatni a képbe, Lacával elhitettem, hogy meg kell igazítsam a sapkáját, Rékán is látszik, hogy mozgásban van és pont mond is valamit, azért, hogy Tibikét tudja még kicsit ott tartani.

A cuclis motoros

Ilyent még bíztos nem láttatok!

A szvetter

Végre! Végre meglett! Végre, végre, végre, végre. Ez egy olyan szvetter amit kb. 5 éve kezdtem el, de az is lehet hogy 8. Szóval nagyon rég. Azt tudni kell, hogy én inkább csak télen kézimunkálok, nyáron eszembe sem jut. Ez a szvetter is úgy született, hogy elkezdtem valamelyik télen, aztán mikor szebbecske idő lett letettem és megfeledkeztem róla. Következő télen, mikor éreztem, hogy jó lenne valamit kézimunkálni, akkor eszembe jutott, elővettem és még haladtam egyet vele. Aztán elfogyott a téglaszínű fonalam és azért volt letéve, 1, 2 esetleg több évre a kötés, mert nem tudtam, hogy hogyan folytassam. Végül egyszer elmentünk Zalánnal együtt a fonalas üzletbe és kiválasztottuk ezt a szép zöld színt kiegészítő színnek. Tavaly télen az újját kötöttem meg félig, de nem voltam megelégedve, félretettem. Végül az idén télen azt mondtam, hogy ez így tovább nem mehet, ezen a télen be kell hogy fejezzem. Nem volt egyszerű, előbb megkötöttem az újjait, majd vettem egy zipzárt, hogy ahhoz igazítsam a nyak hosszát, de kiderült a a zipzár túl rövid, aztán vettem egy másikat, aminek jó a hossza. A nyakrésznek háromszor futamodtam neki, ameddig kb. olyan lett mint amilyent Zalán szeretett volna. Végül a zipzárral próbálkoztam, azt is kétszer ki kellett bontsam, amíg végül tegnap este a varrógép segítségével megszületett a végleges varrás. Íme az eredmény: