2010. március 15., hétfő

Alice csodaországban - 2010es változat

Zalán tegnap d.e. elment Lacával sétálni, hogy én közben tudjam nyugodtan megmosni a hajam. Séta közben Zalán gyanútlanul rálépett egy kanálisfedőre ami felbillent, ő zuhanni kezdett és fenékre ült a kanális szélén, úgy hogy a lábai belelógtak a gödörbe. Mindeközben Laca a mei-taiban Zalán hasára volt kötve. Zalán olyan fájdalmat érzett, hogy még a hányinger is utolérte, de nem tudott a saját fájdalmával törődni, mert Laca megijedt és sírni kezdett.

Mikor hazajöttek, akkor láttuk, hogy a bal lába szárán 3 sebhely van, a jobbon pedig 1, de az aztán jó mély. Ezen kívül mindkét térde meg volt duzzadva és mindkét lábát fájtatta.

Ma Zalán elment az orvoshoz, a háziorvos mondta, hogy figyeljük Lacát is, hogy nehogy a megrándulástól baja esett volna, de én úgy látom, hogy minden rendben nála. Azán ma Zalánt a kórházban megröntgenezték és tetanusz elleni injekciót adtak neki. Sajnos ráment a fél munkanapja :(

Örülök, hogy Lacának semmi baja nem esett, de nagyon dühös vagyok, hogy ilyensmi megtörténhet és nincs akit felelősségre vonni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése